ZEN BUDDHIZMUS - hangoskönyv

ZEN BUDDHIZMUS - hangoskönyv

A zen Ázsia két nagy metafizikai hagyománya, a védikus India és a taóista Kína házasságából született. India arra tanít, hogyan kell a nagy világlátvány helyett a nagy „világlátó” felé fordulni. A tao pedig megmutatja az utat az igenek és nemek egymásba simuló paradoxonain át a jelenlétbe. Keleten azon, ahogy Európa görcsösen az ellentmondásmentességre törekszik, csak mosolyognak. „Igen, mert nem, ezért igen.” A zent hol meditációs technikának, hol csendmeditációnak, sőt csendimának is nevezik, mert sem szavakat, sem rítusokat nem használ. Keress egy csendes helyet, ülj le egy párnára kényelmesen, figyeld a lélegzésedet, és igyekezz kikapcsolni minden érzékszervi benyomást és minden gondolatot. Ilyen egyszerű, de – mint Hamvas Béla mondaná – nincs semmi nehezebb ennél az egyszerűnél. Hamvas Béla zen tanulmányát 1955-ben írta. Ekkor még sem Amerika, sem Európa nem sokat tudott a zenről. Ma minden nagyvárosban számos zen-közösség működik és könyvtárnyi tanulmány jelent meg. Lényeglátásában azonban Hamvas majd hat évtizede írt esszéje az irodalom legjobbjai között foglal helyet.
(Dúl Antal)

Tulajdonságok:
1 MP3 CD
60 perc

Adatok

ISBN:
978-963-09-7062-4
Kiadó:
Kossuth Kiadó
-21%
2 490 Ft1 990 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!