WITTGENSTEIN SZÓVIVŐJE – AVAGY MONDATOK A ’MONDATLAN’ ÉS ’MONDHATATLAN’ REGÉNYÉHEZ

„Tóth László költészetének egész volumene kétségtelenül a »kései« modern magyar költészet megkapó, magas erősségei közé tartozik. Csupa drámai nyugtalanság feszül mindvégig benne – egy kételyekkel telített, alapvetően tragiko-groteszk színezetű, őszinte lélek életérzését, -szemléletét szólaltatva meg változatos hangon és »maszkokkal«.” (Fogarassy Miklós)

Költészetében „Történelmi reflexió és létfilozófiai hermetizmus, ironikus lírai önvallomás és családtörténeti fragmentum szerencsésen egészítik ki és ellenpontozzák egymást a formák karneváli forgatagában. Az így felfogott egységben a komor én, az érzelmes én, a személytelen én, a szatirikus én, az énhiányos én mind a költő egy-egy arca”. (Grendel Lajos)

Verseiben „magának az átváltozásnak a rögzíthetősége képezi azt a problémát, melyet költészete kardinálissá tesz. Ez a költői alapállás az olvasói pozícióból Tóth költészetét folyamatos work in progressként láttatja. A legtöbb költemény olyan intenzitású pillanatban nyílik meg az értelmező számára, mint amikor az előhívandó filmből már-már kitetszik a fotográfia. […] Vagy egyszerűen egymásra csúsznak a szövegek, összeolvasódnak, szinte regénnyé válnak, ahogy egy családi fotóalbum is előbb vagy utóbb egybeolvasódik”. (Csehy Zoltán)

A kötet adatai:

Kötés: keménytábla

Megjelenés éve: 2018

Terjedelem: 188 oldal