„VÉGÜL IS A JOG MELLETT DÖNTÖTTEM…”

„VÉGÜL IS A JOG MELLETT DÖNTÖTTEM…”

Harmathy Attila akadémikus professzor emeritus 2022 végén távozott körünkből – de az, amire tanított minket, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének számos jelenlegi oktatóját és jogásznemzedékeket, velünk maradt. Professzor úr emléke, szellemi hagyatéka nagyon is él. Kötelességünk, hogy ezt az örökséget mi is továbbadjuk. Jelen kötet így nem is csupán főhajtás, emlékezés és tiszteletadás, hanem reményeink szerint annak bizonyítéka, hogy megőrizzük és tápláljuk azt a forrást, amelyet Harmathy Attila tudományos munkássága jelent.

A kötet tanulmányainak szerzői azon kollégák közül kerültek ki, akik a Polgári Jogi Tanszék főállásban foglalkoztatott egyetemi oktatóiként 2023 áprilisában a professzor úr emlékére rendezett konferencián előadást tartottak.

Tanulmányainkkal Harmathy Attila munkásságához kapcsolódtunk, s ezt megtenni nem volt nehéz, tekintettel arra, hogy hosszú pályája során számos meghatározó kérdéssel foglalkozott. Írásai a klasszikus jogtudományi témákon túl a jog gazdasági vonatkozásaira, valamint a jog társadalomtudományi megközelítéseire is kitértek.

Az emlékkötetben szereplő írások hasonlóan sokrétűek és sokfélék – úgy gondoljuk, hogy ennek a változatosságnak Harmathy professzor is örülne.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2025

Terjedelem: 200 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789632586663
Kiadó:
ORAC Kiadó
-5%
7 000 Ft6 650 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!