VÉGSZÓ II.

VÉGSZÓ II.

„A cím egy kis magyarázatra szorul. Miért Végszó? Vagy inkább kinek a végszava? Nem a német nemzetiségé, nem a nyelvé, nem a kultúráé ez a végszó, hanem azé a generációé, amely végigélte ezeket a nehéz évtizedeket, és most, a németek elűzésének 80. évfordulóján már csak kevesen vannak velünk.” (Részlet az Előszóból)

A szerző az egyéni mikrotörténetek és a (nemzeti) történelem, illetve a kisebbségi emlékezetközösség metszetében a teljesség igényével mutatja be az egyéni tapasztalatokat és sorsokat meghatározó eseményeket, a kényszermigráció és a kollektivizálás hullámait. Idézetekben gazdag munkája tág teret enged a túlélők hangjának, és a kitelepítések történetéről való eddigi tudásunkat számos új szemponttal, összefüggéssel és adalékkal gazdagítja.

A magyarországi német nemzetiség mint saját identitással és társadalmi jellemzőkkel bíró közösség az 1941-es népszámlálás tanúsága szerint körülbelül 475 ezer főt számlált (az akkori határok között), míg 1970-ben mindössze 35 ezer állampolgár vallotta magát német anyanyelvűnek. A könyv az észak-dunántúli régió 63 településén a 2010-es években felvett 162 életútinterjú tudományos feldolgozásával, az egyéni élettörténetek elemeinek tematikus vizsgálata, majd az eredmények szintetizálása révén „mezoszintű” képet ad egy nemzetiségi közösség megtizedelődéséről, elsorvadásáról.

Ritter György (1980): történész, solymári lokálpatrióta, filmkritikus, a magyarországi németek emlékezetkultúrájának kutatója. A Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosaként dolgozik, emellett a NEB – MTA/ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet Vidéktörténeti Kutatócsoportjának tagja. 2010-ben az Éghajlat Kiadó, a Nagyítás és a Hitel folyóirat közös pályázatán megosztott szociográfiai díjban részesült egy solymári elűzött család történetét feldolgozó írásáért, 2019-ben saját nagyanyjával készített szocioriportjával pedig elnyerte a Magyarország Felfedezése Alapítvány szociográfiapályázatának első díját. Eddig két önálló könyve jelent meg: Háború és elűzés: Emlékezések a második világháborúról és az 1946-os német kitelepítésről (2011); Hazáink / Heimatländer: Német és magyar kényszermigrációs sors a második világháború utáni Magyarországon (2018).

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2026

Terjedelem: 560 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789635566808
Kiadó:
Gondolat Kiadó
-10%
6 500 Ft5 850 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!