TISZTA VONATKOZÁSOK. ADALÉKOK HEIDEGGER FILOZÓFIÁJÁHOZ

TISZTA VONATKOZÁSOK. ADALÉKOK HEIDEGGER FILOZÓFIÁJÁHOZ

„A létező teljessége a tiszta vonatkozás sérthetetlensége, a nyitott épsége, amely magában foglalja az embert.”

Mi emberek – mint minden lény – csak létezők vagyunk, akik kockázatra vannak téve a lét kockázatában. Akarattal rendelkezőként merészebbek vagyunk, s a kockázattal tartunk, ennek okán még inkább ki vagyunk téve a veszélynek. Az ember nem csupán lényegénél fogva merészebb, mint a növény és az állat. Időnként még az életnél is merészebb.

De mikor vagyunk mi?

A hangsúly a vagyunk-on van, nem a mi-n. Az, hogy a létezőhöz tartozunk és ebből a szempontból jelen vagyunk, nem kérdés. Akik merészebbek, csak egy lehelettel inkább azok. A merészebbek a reménytelenségben megtapasztalják a védtelenséget. Ők adják át a halandóknak az elmenekült istenek nyomát a világéj sötétjében. A költők a merészebbek, azok a költők, akiknek éneke védtelenségünket a nyitott-ba fordítja.

„A Valóság dala más lehelet.

Száll céltalan. Isten fuvalma. Szél.”

Dr. Busku Szilvia PhD (Miskolc, 1977. április 25.) filozófus-közgazdász, a Tomori Pál Főiskola docense, a Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolájának oktatója és témavezetője, a filozófia tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi Tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottság Filozófiai Munkabizottságának Tagja, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Alumni Tagja, a Magyar Filozófia Társaság Tagja, a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségének Vezetőségi-Tudományos Titkára. Főbb kutatási területe a filozófiai hermeneutika, szűkebben Martin Heidegger filozófiája.

A kötet adatai:

Formátum: 130 x 195 mm

Kötés: kartonált

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 182 oldal

Adatok

ISBN:
9789635565214
Kiadó:
Gondolat Kiadó
-15%
3 500 Ft2 975 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!