„TEKINTS REÁNK, TEKINTS, SZABADSÁG!”

„TEKINTS REÁNK, TEKINTS, SZABADSÁG!”

2023-ban különleges évfordulókat ünnepelhetett a magyar irodalom, hiszen ekkor emlékezett meg többek közt Madách Imre és Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról. A két alkotó más-más pályaívet írt le, ugyanakkor Petőfi és Madách több szálon kötődtek egymáshoz, noha – tudomásom szerint – személyesen soha nem találkoztak.

Ha Szendrey Júlia neve elhangzik, még olyan emberek szemében is felismerés csillan, akik nem ápolnak bensőséges viszonyt az irodalommal. Ismételhetnénk ezúttal is az általános tudást róla: hogyan és mikor ismerkedett meg Petőfi Sándorral, a költő mely verseit írta számára és a többi – de jelen esetben nem ez a célunk. Rendre azt tapasztaljuk, hogy Szendrey Júlia életrajzát a közoktatás annyira redukálja, hogy ő volt Petőfi Sándor szerelme és felesége, aki a költő halála után „megfogta, összegyűrte és azzal a lendülettel ki is hajította az özvegyi fátylát az ablakon”. A valóságot tekintve azonban egy ennél sokkal árnyaltabb képről beszélhetünk. Petőfi halálát követően a Szeptember végén sorai nem jelentettek mást, mint egy egész nemzet elvárásait Júliával kapcsolatban. A közvélemény szemében szinte azt diktálta volna az illem, hogy az özveggyé vált Júlia Sándor után haljon – de nem így tett. A kortársak pedig nem bocsátották meg neki. Sőt, hosszú évtizedeken át a történetírás sem.

A kötet adatai:

Formátum: 148 x 210 x 4 mm

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 118 oldal

Tartalomjegyzék:

Előszó, CZETTER IBOLYA

5 PETŐFI 200 Petőfi 180–200. A Petőfi-kutatások állása és eredményei az elmúlt két évtizedben, SIRATÓ ILDIKÓ 11 Petőfi Pápán, SZAUER ÁGOSTON 18 A nemzet özvegye, Szendrey Júlia, KAZINCZKI DÓRA – MÁLICS VIKTÓRIA 34 Petőfi, a színész, KÁNAI CSENGE ANNA 49 Petőfi Sándor a magyar közoktatásban, NAGY HENRIETTA 59 Természet és metafora. A természet esztétikai megjelenítése Petőfi Sándor lírájában, SZEMERICS ANDRÁS 66 A tűnődő Petőfiről. A Világosságot! című vers értelmezése, CZETTER IBOLYA 84 MADÁCH 200 A XVI. szín. Az ember tragédiája – ma, KAZINCZKI DÓRA – MÁLICS VIKTÓRIA

98 SZERZŐINK 115

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9786156489500
Kiadó:
Savaria University Press
-11%
2 480 Ft2 230 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!