TEKINTETTEL. VALLÁSKÖZI SEGÉDKÖNYV

TEKINTETTEL. VALLÁSKÖZI SEGÉDKÖNYV

A vallásközi segédkönyvünk egy új műfajt honosít meg magyar nyelven: tizenkét hónapra lebontva egy teljes év lelkiségi és teológiai vallásközi zarándoklatához kínál elmélyítő kérdéssorokat, és főként szemelvényeket a vallások szent irataiból.

A kötet segítségével olyan kérdéskörök tárulhatnak föl a lelkes párbeszédgyakorlók előtt, mint a vallásilag sokszínű világunk, a teremtés, a vallásalapítók, a szent szövegek, az erkölcsös, hiteles és erényes élet, a közösség és tekintély, az evilági és túlvilági hatalom, az elköteleződés, átalakulás és beteljesülés, a lelkiség, szentség és imádság, a tanúságtétel, az élet és halál, valamint a vallási remény és jövőkép.

A kötetben ezenkívül a hét vallási hagyomány, a zsidóság, a kereszténység (és az unitárizmus), az iszlám, a bahá’í vallás, a Krisna-tudat, a buddhizmus, illetve a Brahma Kumaris rövid bemutatkozó leírását is olvashatjuk, mégpedig nem más vallások vagy éppen a vallástudomány szemszögéből, hanem a saját szavaikkal.

Ezen úttörő vállalkozást annak reményében állítottuk össze, hogy a vallásközi párbeszéd hatékonyan hozzásegítheti az egyes vallásokat és a híveiket, hogy mindig tekintettel legyenek egymásra, és soha többé ne beszéljenek úgy – se maguk között, se nyilvánosan –, mintha azt a többiek nem hallanák.

A kötet adatai:
Megjelenés éve: 2012
Terjedelem: 148 oldal

Adatok

ISBN:
978-963-236-492-6
Kiadó:
L'Harmattan
VTSZ:
4901
-20%
1 900 Ft1 520 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!