TÁNCOLÓ FÁK

TÁNCOLÓ FÁK

Huszonöt évvel ezelőtt a Mosoly Alapítvány épphogy csak útjára indult néhány beteg gyermekekért tenni akaró üzletember segítségével. Napjainkra már a hajdani kezdeményezésből egy stabilan működő szervezet lett jól kidolgozott szakmai stratégiával, krónikus beteg gyerekek számára kifejlesztett mese- és művészetterápiás programokkal. Ez a jubileumi kiadvány az alapítvány szakmai fejlődésének történetén vezeti végig az Olvasót érdekes esettanulmányokkal, színes terápiás módszerek leírásával. A kötet három nagy részre tagolódik: Múlt, Jelen és Jövő. A Múlt tanulmányai olyan programokba nyújtanak betekintést, melyek éveken át eredményesen futottak, mostanra azonban már lezárultak, vagy más formában folytatódnak. A Jelen rész a ma is működő Mosoly-terápiás programokról szól, míg a Jövő részben olyan módszerekről lehet olvasni, melyek a terápiás szakemberek munkájára inspirálóan hathatnak.

A kötetben szereplő tanulmányokból kitűnik, hogy a Mosoly terapeuták nehéz terepen – például gyermekonkológiai vagy akut pszichiátriai osztályokon –, állandóan változó feltételek mellett dolgoznak, mely munkamód nagyfokú improvizációs és alkalmazkodóképességet igényel. A nehézségek azonban nem riasztják el e szakembereket, mindig találnak valamilyen kreatív megoldást a felmerülő problémákra, kihívásokra. Épp ezért lett e kiadvány központi eleme az ágas-bogas életfa szimbólumában is megjelenő innováció, mely a múltban felhalmozott értékes szakmai tapasztalatokban gyökerezik, és hajt évről-évre új ágakat, leveleket a terápiás gyakorlatban.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Megjelenés éve: 2023

Terjedelem: 360 oldal

Adatok

ISBN:
9789632363073
Kiadó:
L’Harmattan Kiadó
-21%
4 990 Ft3 990 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!