SZTRÓMATEISZ - SZŐTTESEK II-III-IV. KÖNYV

SZTRÓMATEISZ - SZŐTTESEK II-III-IV. KÖNYV

Alexandriai Kelemen művének célja az volt, hogy a keresztény híveket a hitigazságokról meggyőzze, mégpedig filozófiailag megalapozott érvekkel. Gondolatait nagyobb témakörök köré elrendezve érdekesen, a szőnyegek szövésére emlékeztető módon fejti ki: kiragad egy gondolatot, majd ejti egy vagy több más kedvéért, aztán a gondolat távolabb ismét föltűnik. Mivel azonban az empirikus és szkeptikus irányzatok hódítottak az ő korában, a klasszikus szerzőkre hivatkozva akaratlanul is hozzájárult azok tanulmányozásának fölélesztéséhez, így műve egyben filozófiatörténeti forrásművé is vált. A művet olvasva egyrészt közvetve megismerhetjük a kereszténységet a második században foglalkoztató kérdéseket, másrészt közvetlenül a rájuk adott, filozófiai tanokkal megtámogatott válaszokat. Ezzel egyszersmind azt is megláthatjuk, hogy nagyjából fél évezreddel Arisztotelész halála után hogyan értelmezték az ókori szellemi vezetők a klasszikus görög filozófia tanításait.

A kötet adatai:

Formátum: 130 x 205 x 17 mm

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2022

Terjedelem: 352 oldal

Tartalomjegyzék:

Bevezetés: Program és módszer

„Nyitány”: Bölcsesség és tudás

1.) A hit

a) A hit már nem egyszerű vélekedés; kísérletek a meghatározásra

b) Kitérő: mindaz, ami a hívőhöz tartozik, összehasonlítás a sztoikus bölcsességgel (a gnosztikus első mintája)

c) A hit az erények anyja

2.) Az erények

a) A félelem (és a törvény) védelme

b) A régitől az új törvényig: különféle kérdések

- a szeretet

- a zsidók

- az igazak üdvössége

c) A hittől a tudásig

d) Bűnbánat és bűn

e) Különféle kérdések

f) Az erények az Ószövetség (és Philón) szerint

g) Néhány erény

3.) Az önmegtartóztatás és szenvedélyek

a) Az önmegtartóztatás szükséges volta

b) Szenvedélyek és démonok

c) Az élvezetek ellen

4.) Célok

5.) A házasság

III. Szőttes (Az önmegtartóztatás)

1.) Házasság és szexualitás

a) Baszilidész szerint

b) Karpokratész és Epiphanész szerint

2.) Markión pesszimizmusa ellen

3.) Az erkölcstelen gnosztikusok ellen

a ) Általában

b) Antitaktész

c) Újabb vita

4.) Az enkratiták ellen

a) Első támadás

b) Az erkölcstelenek ellen

c) A markioniták ellen

d) Tatianosz ellen

e) Kasszianosz ellen

f) Az eretnekek ellen általában

IV. Szőttes

Program

Előszó

„Nyitány

1.) A tanú

a) Mi az igazi tanúság és igazi gnosztikusság

b) A Boldogságok magyarázata

c) A tanúságról (1)

d) Férfiak és nők (1)

e) A tanúságról (2): Hérakleón és Baszileidész nézetei, és azok cáfolatai

2.) A tökéletes ember

a) Átmenet: a tanúból tökéletes

b) A tökéletes ember arcképe (1): a szeretet

c) Férfi és nő (2)

d) A tökéletes ember (2)

e) Különféle kérdések

Adatok

ISBN:
9789635350544
Kiadó:
JEL Könyvkiadó
-20%
3 700 Ft2 960 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!