Szokatlan hódolat ez...

Szokatlan hódolat ez...

Deák Ferenc születésének 220. évfordulója alkalmából, 2023. október 18-án a került sor Zalaegerszegen a "Szokatlan hódolat ez..." című tudományos konferenciára. Kötetünk az ott elhangzott előadások szövegének bővített, jegyzetekkel ellátott változatát adja közre. Bekő Tamás tanulmánya jogtörténeti érdekességként azt tárja fel, hogy Deák Ferenc a saját családjában is segített két hosszú peres ügyet egyezségre juttatni. Béres Katalin kutatásai alapján Deák rokonszenves emberbaráti vonásaira derül fény az 1838-as árvíz károsultjai számára szervezett adománygyűjtés kapcsán. Kiss Gábor tanulmányában kilép a történelem színpadára Deák sógora, Oszterhueber József is, aki a háttérben, a vármegyei politikai életben hathatósan segítette Deák Antal és Ferenc küzdelmeit, Molnár András jóvoltából pedig közelebbről is megismerhetjük a Deák fivérek egymáshoz fűződő atyai, testvéri és baráti kapcsolatát. Völgyesi Orsolya a költő-politikus Kölcsey Ferenc és Deák ismeretségét, barátságát és országgyűlési együttműködését foglalja össze tanulmányában, Pajkossy Gábor pedig Deáknak a Wesselényi Miklós báró felségsértési perében játszott szerepét elemzi. Hermann Róbert tanulmánya a magyar országgyűlés és a német birodalmi gyűlés 1848. évi kapcsolatában Deáknak tulajdonított szerepet tisztázza. Deák Ágnes Deák Ferenc tiszteletének, politikai respektusának egy kevésbé ismert eseményét, az 1863-ban készült Országgyűlési Album keletkezését és fogadtatását foglalja össze. Cieger András munkája Deák és az Andrássy-kormány viszonyrendszerét elemzi, míg Schwarzwölder Ádám tanulmánya Deák és Széll Kálmán családi és politikai kapcsolatát kapcsolatát mutatja be.

Adatok

Kiadó:
Line Design Kft.
Oldalszám:
247
Megjelenés:
2024.10.02.
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9789634800491
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Kiss Gábor
Alcím:
Tudományos konferencia Deák Ferenc születésének 220. évfordulója tiszteletére
Borító ár:
5000
-10%
5 000 Ft4 500 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!