SZERZŐDÉSI JOG - ÁLTALÁNOS RÉSZ (2024)

SZERZŐDÉSI JOG - ÁLTALÁNOS RÉSZ (2024)

Ez a könyv a magyar polgári jog szerződési jogának alapjait foglalja össze. Kiindulópontja a 2013. évi V. törvénnyel megalkotott Polgári Törvénykönyv. A szerző a magyar tételes jogszabályok mögött rámutat a magánjogi szerződés általános tulajdonságaira, az európai szerződési jogok közös vonásaira is. Ez a közös alap a kontinentális európai magánjog vizsgálata során könnyen felfedezhető, hiszen – amint arra már egy évszázaddal ezelőtt Grosschmid Béni is rámutatott – a szerződési jogok úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikhoz. A könyv elsődlegesen az egyetemi jogi karok oktatását kívánja szolgálni, de a szerző reményei szerint haszonnal forgathatják a gyakorlatban dolgozó jogászok is.

Őszinte köszönetet mondok tanszéki kollégámnak, Tőkey Balázs habilitált docens úrnak, aki az első kiadás kéziratának alapos átnézése után tett számos észrevételével mind tartalmi, mind didaktikai szempontból jobbá tette e munkát. Az esetleges hibákért a szerző vállalja a felelősséget.

A jelen kiadás figyelembe veszi a 2016-os első kiadás után bekövetkezett jogszabályi változásokat és a legfrissebb felsőbírósági gyakorlatot, emellett utal az új jogirodalmi fejleményekre is. A tételes szabályok módosítása elsősorban a kellékszavatosság, az engedményezés és a szerződésátruházás néhány kérdését érintette. A kellékszavatosság esetében új európai uniós irányelvi szabály áll a megváltozott norma mögött.

A könyv előszava

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 368 oldal

Adatok

ISBN:
9789632586373
Kiadó:
ORAC Kiadó
-5%
10 000 Ft9 500 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!