SZENT TERÉZ VÁLASZOL – Hogyan imádkozzunk? 7. kötet

SZENT TERÉZ VÁLASZOL – Hogyan imádkozzunk? 7. kötet

Avilai Szent Teréz fő művei mellett számon tartjuk az ún. kisebb műveit. Ezek közül az egyikben az „Énekek énekéről” elmélkedik, mégpedig Isten és az emberi lélek vonatkozásában.

Az Énekek énekének szavaival csak azok tudnak Istenhez fordulni, akik égnek az Őiránta való szeretettől. A szerelmest pedig az értelmi okfejtések nem tudják lekötni. Ezért írja Szentünk, hogy „a szeretettől lángoló, mámoros lélek nem kíváncsi” a bölcselkedő beszédre, hanem szerelmes szavakra ragadtatja magát, amelyekkel megközelítheti mindazt, amit megél. A szentáldozás a csúcs, amelyben az örök Istenség egyesül a véges emberrel, és örök életet ajándékoz neki. – „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53) – mondja Jézus.

A kötet adatai:

Formátum: 110 x 180 x 10 mm

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2023

Terjedelem: 208 oldal

Tartalomjegyzék:

Bensőséges szeretetkapcsolat Isten és az emberi lélek között

A lelki békéről…

Áldott szegénység!

„Valami még hiányzik neked…” (Mk 10,21)

A valódi szeretetet tanulni kell…

„Bátorság… Hiszen én veletek vagyok! – mondja a Seregek Ura” (Agg 2,4)

Minőségi változás az imában

„Annak árnyékában ültem, akit óhajtottam…”

Nyitottság, befogadás – szemlélődés…

Szemlélődés és küldetés

Adatok

ISBN:
9789635350667
Kiadó:
JEL Könyvkiadó
-20%
2 600 Ft2 080 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!