Sörmentén Brno és környéke - útikalauz sörivóknak

Sörmentén Brno és környéke - útikalauz sörivóknak

A Sörmentén Brno és környéke immár a nyolcadik kötete annak a speciális útikönyvsorozatnak, amely 2002-ben indult útjára a Sörmentén Prágával.
A Sörmentén sorozat kötetei egyszerre ,,hagyományos" útikönyvek, amelyek egy-egy város vagy térség történelmi, kulturális érdekességeit, szabadidős lehetőségeit mutatják be, másrészt megismertetnek a terület sörkultúrájával, sörfőzdéivel és számos sörözőjével is - ezúttal Csehország második legnagyobb városával a középpontban. A bejárt területet úgy határoztuk meg, hogy délen a szlovák, illetve az osztrák határtól indul, mivel a magyar turisták döntő többsége ebből az irányból érkezik az országba, így az útikönyv rögtön a határ átlépése után kézbe vehető.
A Sörmentén Brno és környéke közel negyven település (közöttük három világörökségi helyszín: Brno, Kroměřiž, Lednice-Valtice) legfontosabb látványosságait és körülbelül hatvan sörfőzdéjét, valamint hasonló számú sörözőjét mutatja be. A könyv első fejezetében megismerkedhetünk a cseh sörfőzés történelmével és jelenével is. A tájékozódást több részletes térkép segíti.
A könyvet kiadja a Hetedik Lépcső, a cseh sör és kultúra lapjának kiadója.

Adatok

Kiadó:
Czech-Hungarian Trading Kft.
Oldalszám:
160
Kiadás éve:
2022
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9786150150499
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Vétek György
Borító ár:
4850
-23%
4 850 Ft3 759 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!