SEBŐ 70

SEBŐ 70

2017. február 10-én lesz hetvenéves az énekelt versek úttörője, a táncházmozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a monográfia. A kötetben legközelebbi alkotótársai – Halmos Béla, Sebestyén Márta, Éri Péter, Gryllus Dániel, Perger László és Szomjas György – is megszólalnak. Sebő Ferenc első versmegzenésítéseit a hatvanas évek végén műegyemistaként írta, és azok egy részét 1969-ben Berek Kati beépítette az Egyetemi Színpadon adott József Attila-műsorába.

Az ő meghívására került aztán – zeneszerzőként, előadóként, zenei vezetőként – a 25. Színházba. Sebő nem csupán megzenésítette és elénekelte Weöres Sándor vagy Nagy László verseit, de később együtt is dolgozott e költőkkel. A Martin Györgynél hallott eredeti népzenei felvételek hatására fordult Halmos Bélával az autentikus parasztzene felé, kezdték el idehaza elsőként játszani eredeti formájában. Így váltak – Timár Sándorral együtt – a hazai táncházmozgalom elindítóivá. „Ha van valami, amit a táncházmozgalom érdekében tettünk, az , hogy mi vettük a fejünkbe először, hogy ezt a muzsikát pontosan úgy kell játszani, ahogy van. Nem feldolgozva, nem átalakítva, hanem pontosan úgy.” Sebő – a Sebő együttes koncertjei, illetve a rádió- és televíziószereplések mellett – 1973 és 1980 között a Bartók Béla táncegyüttes zenei vezetője volt. Timár Sándorral együtt – Martin György intenciója szerint – indították be a néptánckedvelő fiatalok klubjait, elsőként 1973 tavaszán a Fővárosi Művelődési Ház körtermében. Később két Sebő-klubot is alapítottak: a zártkörű, műegyetemi R-klubot, és a tágabb érdeklődésű közönséget vonzó zuglói Kassák-klubot. Mivel a hivatalos zenei intézményrendszer nem akarta tudomásul venni a kibontakozó táncházmozgalmat, a nyolcvanas években elvégezte a Zeneakadémia Zenetudományi Szakát, ahol diplomamunkáját Vikár Béla népzenei gyűjtéséből írta. A kilencvenes években a Magyar Televízió számos népzenei műsorsorozata (Nyitott Stúdió, Zenelánc, Ó-Európa, Hagyományőrzők) fűződött a nevéhez. A 128 oldalas, fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált, olvasmányos kötet CD-mellékletén a tervek szerint Sebő Ferenc eddig publikálatlan népzenei gyűjtéseiből hallható válogatás.

A kötet adatai:

Formátum: 160 x 227 mm

Megjelenés éve: 2017

Terjedelem: 128 oldal

Adatok

ISBN:
978-963-09-8710-3
Kiadó:
Kossuth Kiadó
-20%
3 600 Ft2 880 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!