új Rendszerváltó pártprogramok 1989-90

Rendszerváltó pártprogramok 1989-90

Lóránt Károly 1972-ben került az Országos Tervhivatal Távlati Tervezési Főosztályára, ahol tevékenyen részt vett azokban a vitákban, amelyek a hetvenes-nyolcvanas években a gazdaságpolitikai kérdések körül zajlottak, sőt ezt követőn ő maga is írt pártprogramokat, ő maga is részese volt a rendszerváltoztatás gazdaságpolitikája körül folyó vitáknak.

A rendszerváltoztatás gazdaságpolitikáját már sokan feldolgozták. Természetesen ahány történetíró, annyi történet, és ezért e munkánál a szerző szeretné kiemelni azok szempontjait, akik a rendszerváltoztatás során mindvégig ellenezték a neoliberális közgazdasági elvekre épülő radikális reformokat. Olyan közgazdászok, kutatóműhelyek és pártok programjait ismerteti, amelyeket a "hivatalos", vagyis a noliberális közgazdászok által írott visszaemlékezések nem említenek. Így egyrészt teljesebb lesz a kép, másrészt el lehet gondolkodni azon, hogy ha oly sok közgazdásznak, gazdaságpolitikai műhelynek, pártnak volt más koncepciója, mint ami megvalósult, hogyhogy nem lehetett azoknak érvényt szerezni.

Adatok

Kiadó:
Kairosz Kiadó
Oldalszám:
275
Megjelenés:
2025.01.07.
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9789635142316
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Lóránt Károly
Borító ár:
3200
-10%
3 200 Ft2 880 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!