"A HONNI NYELVET MÍVELNI ÉS GYARAPÍTANI" KOSZTOLÁNYI NYELVMŰVÉSZETE

"A HONNI NYELVET MÍVELNI ÉS GYARAPÍTANI" KOSZTOLÁNYI NYELVMŰVÉSZETE

Kosztolányi életműve megtestesíti az Akadémia létrehívásának alapeszményét: „Mindenek előtt kötelessége e Társaságnak a honni nyelvet mívelni és gyarapítani.” E gondolattól vezetve vallotta az író: a nyelv „minden szellemi kincsünk alapföltétele.” Széchenyi István értékteremtő munkássága magas mércét jelentett Kosztolányi számára. Az akadémiaalapító szemléletének összetettsége és mélysége, hagyományőrzés és korszerűség elvi összetartozásának gondolata fontos szerepet kapott az író világképében.

Jelen kötet Kosztolányi nyelvművészetét két nézőpontból vizsgálja. Elsőként Kosztolányi nyelvszemléletéról ad átfogó képet értekező művei alapján, szembesítve alapelveit költői gyakorlatával, majd a regényíró művészi nyelvfelfogását körvonalazza. Tudvalévő, hogy Kosztolányi nyelvről szóló írásai műfajukat tekintve sokszínűek: található köztük tanulmány, interjú, vitairat, rövidebb-hosszabb cikk, tárca, karcolat, személyes emlékezés, amelyeket Illyés Gyula gyűjtött egybe, s jelentetett meg a Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei, Erős várunk a nyelv című kötetben 1940-ben. (Kosztolányi Dezső: Erős várunk a nyelv, Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei, szerk. Illyés Gyula, Nyugat, 1940.) Ennek a javított változatát Réz Pál rendezte sajtó alá Nyelv és lélek címmel 1971-ben. Jelen kötet fő szövegén belül ennek harmadik, bővített kiadásából valók az idézetek, megadva a hivatkozott mű címét és eredeti megjelenésének adatait, más nyelvészeti tárgyú írásokat pedig főként a Kosztolányi Dezső: Tükörfolyosó, Magyar írókról, szerk., és a jegyzeteket készítette Réz Pál, Budapest, Osiris Klasszikusok, 2004, valamint a Kosztolányi Dezső: Szabadkikötő, Esszék a világirodalomról, szerk. és a jegyzeteket készítette Réz Pál, Budapest, Osiris Klasszikusok, 2006 című kiadványokból. Más szövegek esetében, ahol ez lehetséges, a Kosztolányi Dezső Összes Művei, Kritikai Kiadás sorozat köteteit veszem alapul. Nyelvművészetével Kosztolányi azt a hitet táplálja minden időben, hogy „aki magyarnak született, s így akarva, nem akarva vállalja szenvedésünket, kárpótlást kap azáltal, hogy Arany Jánost eredetiben olvashatja.”

A kötet adatai:

Formátum: 170 x 240 x 35 mm

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2026

Terjedelem: 612 oldal

Tartalomjegyzék:

TARTALOM 1. Előszó......9 2. Nyelvművészet és biopoétika Kosztolányi értekező irodalmában..... 17 Elméleti bevezető..... 19 A nyelv, élő szervezet..... 35 Kosztolányi nyelvszemléletének feltáratlan forrásai ..... 57 Antropoétika....... 105 Hatás és befogadás a biopoétika távlatából...... 165 Szó, kép és zene kölcsönhatása a nyelvművészetben..... 189 A biopoétika értelmező szerepe a modernség korszakképzésében..... 211 A fordíthatatóság kérdése – hermeneutika és dekonstrukció....... 231 3. Kapcsolatok. A jelentésteremtő nyelv költészettana és a kortárs stílusirányzatok....237 4. A modern irodalom nyelvszemlélete. Kosztolányi poétikai alapelveinek világirodalmi kontextusai....277 5. Kosztolányi nyelvszemlélete a líraelméletek tükrében..................323 kosztolanyi-nyelvmuveszete-e.indd 7 2025. 11. 10. 10:14:29 6. Kosztolányi modern nyelvművészet-értelmezése a recepcióesztétika horizontján....365 7. Kosztolányi nyelvművészete a modernség korszakolásának látókörén.....387 8. Homo aestheticus – Homo moralis. Kosztolányi művészeti alapfogalmainak feltáratlan forrása: Jules de Gaultier...................... 417 9. A regény performativitása. Édes Anna.......435 10. Conditio humana. Az Aranysárkány biopoétikai megközelítése........503 11. A szabálytalan remekmű. Pacsirta...535 12. Zárszó.......597 13. Irodalomjegyzék......599 14. Névmutató.......601

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789639671980
Kiadó:
Universitas Kiadó
-10%
4 000 Ft3 600 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!