PÉNZÜGYEK MOHÁCS ÁRNYÉKÁBAN

PÉNZÜGYEK MOHÁCS ÁRNYÉKÁBAN

Mohács előestéjén és a csatát követő években „nagy és súlyos dolgok” történtek a késő középkori Európában, különösen a Magyar Királyságban. Az Oszmán Birodalom megállíthatatlan invázióját – amelyet a Közép-Európát uraló Jagelló-dinasztia egységes ereje sem tudott elhárítani – Magyarország sem volt képes visszaverni. A történelmünkben korszakhatárt jelentő vesztes csatát megelőző Jagelló-korszak megítélése – az elmúlt évek kutatási eredményeinek fényében – napjainkra nem kis mértékben változott, már sokkal árnyaltabban ítéljük meg ezt az időszakot.

A magyar történelmi emlékezetben Mohács egyértelmű korszakhatárt jelent, és valóban, a csatavesztés súlyos változásokat elindító, sorsfordító esemény volt, mégsem lehet azt állítani, hogy minden tekintetben azonnali változásokat eredményezett volna. A politikai-hatalmi viszonyok a csatát, és főképpen a kettős királyválasztást követően gyorsan változtak, és gyorsan összekuszálódtak, de a bányaművelésben, a pénzverdék működtetésében jóval lassabban következtek be és mutathatók ki az újkor felé vezető, átütő változások.

Kötetünkben arra törekedtünk, hogy a Mohács előtti nehéz esztendőket és a csata utáni zűrzavaros időket egy különleges nézőpontból, a Magyar Királyság területén folyó nemesércbányászatot, az arra ráépülő pénzverés történetét a középpontba helyezve, a történeti eseményekbe ágyazva, de azokból egyúttal ki is emelve mutassuk be a tisztelt olvasóknak. Saját kutatásaink felhasználásán kívül összegezni igyekeztünk mindazon ismereteket, amelyeket a tudományos kutatás az utóbbi évtizedekben ebben tárgyban a felszínre hozott, és szívből reméljük, hogy a különleges történeti áttekintés – a mohácsi csata 500. évfordulójának évében különösen – számot tarthat a nagyközönség érdeklődésére.

A kötet adatai:

Formátum: 20,2 × 26,5 cm

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2026

Terjedelem: 192 oldal

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9786156998132
Kiadó:
ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja
-10%
8 900 Ft8 010 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!