új Önmagátlanság

Byung-Chul Hant a magyar olvasó korunk globalizált, neoliberális kultúrájának éleslátó diagnosztájaként ismerhette meg. Ebben a könyvében a koreai-német filozófus talán minden eddiginél mélyebbre ás: a Távol-Kelet és a Nyugat létszemléletének fundamentális filozófiai toposzait veti össze egymással, éppen akkor világítva rá e két kultúra homlokegyenest ellenkező mélyszerkezetére, amikor a kultúrák közötti különbségek, legalábbis a felszínen, egyre inkább eltűnni látszanak. Han a tőle megszokott provokatív szellemességgel helyezi egymás mellé és kényszeríti dialógusra Lao-cet és Hegelt, Basót és Heideggert. Ugyanilyen sziporkázó, amikor a buddhista és a keresztény templomok térszerkezetéről, fényről és árnyékról, a tengerről, a keleti konyháról vagy a japán meghajlásról értekezik. Implicit tézise szerint a távol-keleti kultúra mélyáramát mindmáig a szubjektumot kiüresítő taoista-buddhista gondolatvilág határozza meg, míg a nyugati kultúra a szubjektumot piedesztálra emelő metafizikák örököse. És hogy a könyv lapjain kibontakozó imaginárius kultúrkampfból ki kerül ki győztesen, annak eldöntését Han az olvasóra bízza; ő maga - jóllehet nem nehéz kitalálni, rokonszenve merre húz - távol-keleti tapintattal (önmagátlansággal?) tartózkodik attól, hogy kifejezetten állást foglaljon.