OLD BOY - BOLDOGFAI FARKAS DÉNES ÉLETE

OLD BOY - BOLDOGFAI FARKAS DÉNES ÉLETE

"Farkas Dénes (1884–1973) földbirtokos, agrárszakember, gazdálkodó, a Demokrata Néppárt Zala megyei képviselője, 1956-ban a párt korelnöke volt. Nevével a történelem iránt érdeklődő leginkább az 1956-os forradalomról olvasva találkozhatott. Főképp úgy jelenik meg, mint a Demokrata Néppárt korelnöke, aki rádióbeszédében bejelentette a párt újraéledését. A két világháború közötti Győr és Zala megye viszont rendszeresen olvashatta nyilatkozatait a helyi sajtóban, az egész ország pedig olvashatta vezércikkeit Pethő Sándor lapjaiban, a Magyarságban vagy a Magyar Nemzetben, és ismerhette őt mint gazdát, földbirtokost, nagybérlőt és agrárium számos érdekképviseleti szervezetének képviselőjét. Én Mindszentpuszta (Győr-Moson-Sopron megye) történetével foglalkozva akadtam néha a nevére. A szomszédos püspökalapi birtok bérlőjeként, mindszenti egyházközségi elöljáróként és a mindszenti KALOT egyik vezetőjeként emlegették. Sokkal több nem is derült ki róla, pedig negyed évszázadig itt tevékenykedett. Ezért aztán kíváncsi lettem a személyére, és a kutatás alapján kerekedett ki az alábbi életrajz." Zsumbera Árpád

A kötet adatai:

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2019

Terjedelem: 207 oldal

Adatok

ISBN:
9789636939045
Kiadó:
Gondolat Kiadó
-20%
3 500 Ft2 800 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!