NYOMAINK A VILÁG TÖRTÉNELMÉBEN

NYOMAINK A VILÁG TÖRTÉNELMÉBEN

„A történelem valódi főszereplője a koldus: Krisztus, aki az ember szívét koldulja és az ember, aki Krisztust koldulja.” Újra fel kell fedeznünk a kereszténységnek mint Eseménynek a legmélyebb értelmét: azt, hogy a Misztérium egy adott időben és helyen emberré lett.

A kilencvenes években ez állt don Giussani az emberi tapasztalatról való elmélkedésének középpontjában. Ez a vezérelve a szövegeknek, amelyeket a jelen kötet szerkesztői néhány kulcsszó köré rendeztek, hogy formába öntsék azt a szerves egységet és azt az egységes utat, amely kitárja az ember értelmét, s amelynek kiindulópontja egy kivételes, ugyanakkor teljesen emberi Jelenlét. Ez az esemény az időben az Egyházon keresztül marad meg, amely Krisztus világban látható teste azok társasága, akiket Ő magával azonossá tesz a keresztségben. Ez egy új főszereplőt kelt életre és egy új népet alapít, amely az irgalom végső napjáig cselekszik a történelemben. LUIGI GIUSSANI (1922–2005) katolikus pap, teológus és tanár. A venegonói Teológiai Karon tanult és tanított. 1964 és 1990 között a milánói Szent Szív Katolikus Egyetemen oktatta a Bevezetés a teológiába című tárgyat. Életre hívta a Comunione e Liberazione nevű lelkiségi mozgalmat, amely napjainkban Olaszországon kívül a világ közel nyolcvan országában jelen van.

Adatok

ISBN:
9786155120688
Kiadó:
Sarutlan Kármelita Nővérek
-20%
1 850 Ft1 480 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!