MI AZ ÁMBRA? KORTÁRS BESZÉLGETÉSEK

MI AZ ÁMBRA? KORTÁRS BESZÉLGETÉSEK

Interjúkötet ez, amelyben nem riporter kérdez, hanem tanár, többnyire kamaszokból álló közönség előtt. Az interjúalanyok többsége író, költő, de akad köztük színész, zenész, természettudós, katolikus pap. Ami összeköti őket, hogy mind írnak, szinte kivétel nélkül szépirodalmat.

2020-ban találtam ki, hogy irodalmi beszélgetéssorozatot szervezek Nyergesújfalun. Nem gondoltam arra, hogy a szerzők a gimnáziumba is jöjjenek. Felvételt sem akartam készíteni. Azonban egy héttel az első beszélgetést követően bezártak a közösségi terek, a sorozat online térbe költözött, a felvételeket pedig az iskolában készítettük. Később már lehetett jelen lévő közönség, mégis készült felvétel is, mert a regionális televízió szívesen sugározta a beszélgetéseket. A könyv ötlete 2023 novemberében fogalmazódott meg. Ezt sem terveztem, de kiderült: minden adott hozzá. (...) Tanárként a találkozás erejében hiszek. Mindig kértem reflexiót a diákoktól, hogyan élik meg ezeket az alkalmakat. Meglepő visszajelzések érkeztek. Szerveztünk szövegelemző versenyeket zavarba ejtő élményt szerezve a szerzőknek azáltal, hogy zsűrizniük kellett a saját műveikről szóló elemzéseket. Nem akarok úgy tenni, mintha nem tudnánk, milyen nehéz ez a pálya. Úgy sem akarok tenni, mintha nem tudnánk: sokunknak ez a legszebb pálya. Engem ez a sorozat megtart egészen reménytelennek tűnő helyzetekben is. Hirdetni szeretném, hogy lehet ilyet csinálni. Remélem, ez a könyv motiválni tud kollégákat.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 252 oldal

Tartalomjegyzék:

Előszó

BECK ZOLTÁN 5 Mindenből a legjobbat keresem

DRAGOMÁN GYÖRGY

7 A némaság tanúsága

GRECSÓ KRISZTIÁN 12 Benne van az egész történelmünk

NYÁRY KRISZTIÁN

28 Kapcsolatokban látom a világot

SZABÓ T. ANNA

41 A művész képes átalakulni, lüktetni valaki másban

BANKÓ-ERDŐSI VIKTÓRIA

55 Naplóíró gyerek voltam

HALÁSZ RITA

65 „[A]hol valakit élve eltemettek: / ott kezdődik a vers”

TÓTH KRISZTINA

76 Szolidaritás nélkül nem nevezhetjük magunkat embernek

BEER MIKLÓS

88 Egy zseni után menni nem olyan nagy baj

VÖRÖS ISTVÁN

97 A világ olyan, ami felé nézek

VECSEI H. MIKLÓS 114 Adyék elég menők voltak

KEMÉNY ZSÓFI 127 Nem mindig az a nyerő, aki először mondja be a tutit

ERDŐS VIRÁG 137 Magunkat keressük a szövegekben

HÁY JÁNOS 146 Kicsi vagyok, de nem hülye

HAÁSZ JÁNOS 157 Az utolsó liftkezelő

PEER KRISZTIÁN

168 Ijesztő a világ, ijesztő, de nagyon szeretek benne lenni

PATAKI KLÁRA ÉS PATAKI PANKA

180 Igyekszünk járatni a szánkat

ZÁVADA PÁL

188 Nagyon egyszerű: csak azt kell mondani, ami a valóság

SINKÓ JÓZSEF

198 Élet-halál kérdés, igen-nem kérdés

TOMPA ANDREA

207 A posztmodern gyereke vagyok

ZÁVADA PÉTER

218 Az univerzum nem óramű

CSÁNYI VILMOS

230 A találkozás erejében hiszek

HORVÁTH DÁNIEL

245 A kötetben olvasható szépirodalmi részletek

eredeti megjelenési helyei 248

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9786156489449
Kiadó:
Savaria University Press
-11%
3 980 Ft3 580 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!