MÁRIA A BIBLIÁBAN ÉS AZ ÉLETÜNKBEN

MÁRIA A BIBLIÁBAN ÉS AZ ÉLETÜNKBEN

Wilfrid Stinissen OCD 1927-ben született a belgiumi Antwerpenben. 1944-ben lépett be a kármelita rendbe. 1967-ben Svédországba küldték, hogy társalapítója legyen egy kis szemlélődő közösségnek. 2013-ban hunyt el. A lelki életről szóló számos könyvéből több megjelent magyar nyelven is kolostorunk kiadásában: A keresztény meditáció mélységei, 2005; Kontemplatív ima a Kármelben, 2007, 2018; Istenbe rejtve, 2012, 2017; Egyszerű szóval Istenről I-II. 2014, 2015; Az éjszaka fénylik, mint a nappal, 2016.

Ez a könyv világosan és mélyrehatóan mutatja be a Máriáról szóló katolikus hitet. Nem történeti mű vagy összefoglaló kézikönyv – egy kármelita szerzetes írta, aki évtizedeken át imádkozott és elmélkedett a hit Jézus anyjára vonatkozó misztériumairól. A katolikus mariológia a Bibliáról és az egyház megtestesülésbe vetett hitéről való sok évszázados elmélkedés során érett meg. Az egyház Mária-dogmái biztosítékai annak, hogy János evangéliumának kijelentése, miszerint „az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (1,14), teljes értelmet nyerjen. Wilfrid Stinissen atya megmutatja, hogy a mariológia kijavít minden olyan kísérletet, amely kisebbíteni igyekszik az örömhírt, mely szerint Isten emberré lett, hogy az ember Istenhez hasonlóvá váljék. Máriáról írva hangsúlyozza azt a megrendítő igazságot, hogy Isten bensőséges közösséget kezdeményezett az emberiséggel. Az emberi méltóság csökkentésére törekvő világban Mária feltárja az ember páratlan értékét Isten szemében, valamint Isten mindannyiunknak szóló csodálatos szeretetét és tervét.

Adatok

ISBN:
9786156510204
Kiadó:
Sarutlan Kármelita Nővérek
-20%
2 900 Ft2 320 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!