új MAGYARORSZÁG ÉPÜLETLAKÓ PÓKJAI

MAGYARORSZÁG ÉPÜLETLAKÓ PÓKJAI

Expedíció a lakásunkban alcímmel jelent meg Magyarország épületlakó pókjait bemutató könyv, mely a témájában nem csupán hazánkban, de határainkon kívül is egyedülálló munka. Szerzői több mint három évtizede kísérik figyelemmel azokat a pókokat, melyekkel szándékunktól függetlenül osztjuk meg épített környezetünket.

Ha a pókok is készítenek valaha egy könyvet ─ az is lehet, hogy már el is készült ─, bizonyára azt írják a pók és ember kapcsolatáról, hogy együttélésünk a Homo sapiens kialakulásának hajnalán kezdődött, mikor beköltöztünk melléjük a barlangokba! Azt bizonyára egyfajta kompenzációként értékelik velünk kapcsolatban, hogy ezt a korai társbérletet bőséggel megháláltuk nekik, mikor elkezdtük a saját, mesterséges barlangjainkat építeni, ahová ők éppúgy meghívás nélkül velünk jöttek, mint ahogyan mi tettük anno a „hozzájuk” költözéskor. A könyv részletesen foglalkozik a Kárpát-medence épített környezetében előforduló mintegy 60 pókfajjal. Több mint 350 fényképpel és térképekkel bőségesen illusztrált könyvben, az olvasó meggyőződhet róla, hogy a közvetlen környezetünkben élő pókok is képesek az élet és a természet kimeríthetetlen változatosságát, a természet működésének lenyűgöző jelenségeit a lakásunkba hozni. Lássuk meg formai és viselkedésbeli sokszínűségüket. Minden egyes faj egy önálló történettel, történelemmel rendelkezik éppúgy, mint mi a Homo sapiens! A velünk élő pókok jelentős része az ember, mint „gátlástalan világcsavargó” potyautasaként került a városainkba, így ebben a véletlenek komponálta lakóközösségben szinte valamennyi kontinens pókfaunája képviselteti magát.

A kötet adatai:

Formátum: 210 x 297 x 16 mm

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 184 oldal

Tartalomjegyzék:

Előszó 9 1. FEJEZET Sosem éltünk lakótárs nélkül 10 A pókok külső testfelépítése 14 Ne tévesszetek össze bennünket! A kaszáspókok és az álkaszáspókok összehasonlítása 16 2. FEJEZET A szinantróp pókok 18 3. FEJEZET Magyarország valódi és fakultatív épületlakó pókfajai 26 Használati útmutató a könyv 3. fejezetéhez 27 3.1. Euszinantróp pókjaink 28 Brigittea civica – városi hamvaspók 30 Coleosoma floridanum – floridai törpepók 33 Eratigena atrica – nagy zugpók 36 Hasarius adansoni – üvegházi ugrópók 39 Holocnemus pluchei – márványos álkaszáspók 42 Hoplopholcus forskali – mintás álkaszáspók 45 Howaia mogera – üvegházi kis-takácspók 48 Oecobius maculatus – tarka apró-borzpók 50 Parasteatoda tepidariorum – üvegházi törpepók 52 Pholcus phalangioides – nagy álkaszáspók 55 Pseudeuophrys lanigera – szobai ugrópók 59 Psilochorus simoni – zöld kis-álkaszáspók 62 Scytodes thoracica – közönséges csupaszpók 66 Spermophora senoculata – sápadt kis-álkaszáspók 69 Steatoda grossa – nagy faggyúpók 72 Steatoda castanea – gesztenyeszínű faggyúpók 75 Steatoda triangulosa – háromszöges faggyúpók 77 Tegenaria domestica – házi zugpók 80 Triaeris stenaspis – kisasszony mézpók 83 Uloborus plumipes – pamatoslábú derespók 86 Zoropsis spinimana – tüskéskezű álfarkaspók 90 3.2. Hemiszinantróp pókjaink 94 Amaurobius ferox – nagy eretnekpók 96 Larinioides ixobolus – ereszalji keresztespók 100 Larinioides sclopetarius – hídi keresztespók 103 Lepthyphantes leprosus – csinos vitorláspók 107 Leviellus thorelli – Thorell-szektorpók 110 Liocranum rupicola – házaló avarpók 113 Nesticus cellulanus – közönséges takácspók 115 Nuctenea umbratica – közönséges rés-keresztespók 118 Pholcus opilionoides – kis álkaszáspók 121 Scotophaeus scutulatus – közönséges egérpók 125 Scotophaeus quadripunctatus – négygödrű egérpók 125 Steatoda bipunctata – kétpettyes faggyúpók 129 Tegenaria ferruginea – hegyi zugpók 131 Cheiracanthium mildei – sárga dajkapók 134 Eratigena agrestis – réti zugpók 137 Tegenaria hasperi – ezüstös zugpók 140 4. FEJEZET Kik állhatnak a küszöb előtt, vagy tán már át is lépték? 144 Pandava laminata – üvegházi mészpók 145 Parasteatoda tabulata – bevándorló törpepók 147 Pholcus alticeps – keleti álkaszáspók 148 Pholcus ponticus – pontusi álkaszáspók 148 Oonops pulcher – közönséges aprópók 149 Theotima minutissima – lila törp-pók 150 Scytodes fusca – barna csupaszpók 151 5. FEJEZET „Visszatérő egzotikus vendégek” és délről várható potenciális betelepülők 152 Heteropoda venatoria – banánpók 153 Latrodectus geometricus – barnaözvegy 154 Latrodectus tredecimguttatus – tizenháromfoltos vagy eurázsiai feketeözvegy 155 Filistata insidiatrix – mediterrán hasadékpók 156 Segestria florentina – olasz darócpók 159 6. FEJEZET „Visszatérő honfitársak” – Aszinantróp pókjaink 160 Dysdera crocata – sárgás fojtópók 161 Araneus diadematus – koronás keresztespók 162 Araneus angulatus – vállas keresztespók 164 Salticus scenicus – színészpók 164 Pisaura mirabilis – csodáspók 165 Geolycosa vultuosa – pokoli cselőpók 166 Lycosa singoriensis – szongáriai cselőpók 167 Hogna radiata – réti farkaspók 168 7. FEJEZET Az együttélés lehetséges árnyoldalai 169 Köszönetnyilvánítás 172 A képek készítői 173 A könyv szerzői 174 Irodalomjegyzék 176 Névmutatók 181 Függelék 182

Adatok

ISBN:
9786156489401
Kiadó:
Savaria University Press
-20%
6 960 Ft5 570 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!