LUDOVIKÁS ÉLETUTAK

LUDOVIKÁS ÉLETUTAK

„Merem állítani, hogy ma is, bármi egyéb hivatást választanék egyébként az életben, tizennyolc éves koromig csak katonai nevelésben óhajtanék részesülni. Ez megedzett és egészségesen megnevelt az élet számára”– írta a Ludovika elvégzését követően, 1898-ban felavatott Boromisza Tibor, aki a katonatiszti pályát elhagyva, a festészetet választotta élethivatásának.

Nem minden Ludovikát végzett tiszt maradt katona, de aki levetette az egyenruhát, azok között is bőséggel találhatunk olyanokat, akik más területen komoly sikert értek el. Művészek, tudósok, politikusok lettek, vagy jelentős sportsikereket mondhattak magukénak. A többségnek pedig, akik katonaként szolgálták hazájukat, helyt kellett állniuk egyik vagy másik, esetenként mindkét világháborúban, majd átélni az 1950-es évek megaláztatásait. Mindez a ludovikás nevelés nélkül elképzelhetetlen lett volna, amint azt – miként Boromissza – maguk is elmondták visszaemlékezéseikben.

A könyvben szereplő 25 életrajzot önkényesen válogattuk. A célunk az volt, hogy konkrét személyek sorsán keresztül bemutassuk a Ludovikáról kiinduló életutak sokféleségét, igazoljuk, hogy nem csupán mítosz mindaz, amit a Ludovika Akadémiáról gondolunk.

A kötet adatai:

Formátum: A/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2022

Terjedelem: 348 oldal

Adatok

ISBN:
9789635318308
Kiadó:
Ludovika Egyetemi Kiadó
-15%
4 305 Ft3 660 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!