Like Gravity

Like Gravity

"Minden érzelemhez megvan a hozzáillő dal, Bee. Minden könnycsepphez, minden mosolyhoz, minden szívfájdalomhoz és minden győzelemhez..."

A húszéves Brooklyn "Bee" Turner számára a gyász régi ismerős.
Miután hatévesen szemtanúja volt édesanyja brutális meggyilkolásának, Brooklyn zárkózott, sebzett és - mindenki szerint - egyenesen kiállhatatlan lett. És a lánynak tökéletesen meg is felel, ha elviselhetetlennek tartják, hiszen így senkit sem kell közel engednie magához.
Ezért aztán teljesen felkészületlenül éri, hogy miután - szó szerint - belebotlik Finn Chambersbe, az egyetem hírhedt szoknyapecérébe, aki az egyik helyi együttes énekese is, a fiú makacs elszántsággal igyekszik összebarátkozni vele, Brooklynban pedig veszélyes vonzalom támad iránta.

Tudja, hogy ami köztük van Finn-nel, az több lehet szexnél.
Talán több barátságnál.
És talán több még szerelemnél is.

Ám amikor felbukkan a múltjából egy fenyegető árny, és minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja őt, Brooklyn eléri a töréspontját. Tizenöt év után először kénytelen szembenézni a gyászával és az emlékeivel, miközben halálos macska-egér játékba bonyolódik egy láthatatlan ellenséggel.

Mert néha más démonokkal is szembe kell néznünk, nem csak azokkal, amik bennünk rejtőznek...
Ismerd meg titkait és az elkerülhetetlen sorsát!

"Ez a könyv csupa meglepetés... És annyi, de annyi minden van benne: konfliktus, humor, szenvedély, évődés, vágyódás, feszültség és még sok-sok más..." - Hwang, Palabasa Libro

Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

17 éves kortól ajánljuk!

Adatok

Kiadó:
Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám:
424
Megjelenés:
2020
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9789634576600
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Julie Johnson
Alcím:
A szerelem vonzásában
Borító ár:
3799
-28%
3 799 Ft2 773 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!