Legyőzzük a félelmet!

Legyőzzük a félelmet!

A Magyarországon is nagy sikert aratott Játékos nevelés világhírű szerzője új könyvében a gyermekkori félelmek és szorongások kezeléséhez ad kreatív, gyakorlatias segítséget.
Szülőként gyakran tehetetlennek érezhetjük magunkat a gyerekünk félelmével, szorongásával szemben, főleg, ha az számunkra érthetetlennek, indokolatlannak tűnik, vagy a megnyugtatására tett kísérletek mind kudarcot vallanak. Frusztrálódunk, aggódunk a gyerek miatt, és legfőképpen: segíteni szeretnénk. A jó hír az, hogy erre képesek is vagyunk csak esetleg más módon, mint gondoltuk. Hiábavaló győzködés helyett érdemes a játékos nevelés gazdag eszköztárából válogatnunk.
Az ebben a könyvben szereplő ötletek azoknál a gyerekeknél is alkalmazhatók, akik csak időnként szoktak aggódni, és azoknál is, akik krónikusan félnek vagy súlyosan szoronganak. A játékos gyereknevelést két és tizenkét éves kor között tudjuk a leginkább kamatoztatni, de a kötetben sok olyan technika szerepel, amelyeket akár a tizenöt évesek is élvezhetnek. Sőt, maguk a szülők is segítséget találnak saját szorongásaik kezeléséhez amennyiben történetesen vannak ilyenek.

Ha sikerül belépned a játékba, a játék már sodor, mozgósítja a fantáziát, kiváltja a szenvedélyt. A szenvedély: öröm! Az öröm pedig - mindig újra - kioltja a szorongást. Oldja, feloldja a félelmet. Erre tanít meg ez a könyv. DR. VEKERDY TAMÁS

Dr. Cohen hatékony eszközöket ad a szülők kezébe a gyerekek félelmeinek, szorongásainak kezeléséhez, a belső biztonságérzet kialakításához. Az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi időben olvastam, szeretettel ajánlom! DR. KÁDÁR ANNAMÁRIA

Adatok

Kiadó:
Kulcslyuk Kiadó
Oldalszám:
296
Kiadás éve:
2016
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9786155281389
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Lawrence J. Cohen
Alcím:
A gyermekkori szorongások kezelése a játékos nevelés módszerével
Borító ár:
3780
Raktár:
P09 S4
-28%
3 780 Ft2 722 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!