Legitim geopolitika - Tanulmányok a klasszikus német geopolitikáról

Legitim geopolitika - Tanulmányok a klasszikus német geopolitikáról

A XX. század első évtizedeiben a német geográfiára figyelt a világ. Az ottani földrajztudomány egésze dinamikus változásban volt. Ekkoriban hódított teret a politikai földrajz, majd a "nagy háború" hatására a geopolitika, amely kezdeti formájában (1919 és 1933 között) a geográfia egyik szakterülete volt. Az eszmerendszert kidolgozója, Karl Haushofer nevezte el legitim geopolitikának, amelynek hitelességét a földrajztudományi alapok biztosították.

Kötetünk a legitim geopolitikát mutatja be. Szerzői a téma szakavatott kutatói: Dr. Dövényi Zoltán, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az MTA Társadalomföldrajzi Tudományos Bizottságának elnöke (2014-2020), a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájának vezetője (2010-2018); Dr. Nagy Miklós Mihály, a hadtudomány kandidátusa és földtudományi PhD fokozat birtokosa, továbbá Perényi Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájának hallgatója. Az itt közölt öt tanulmányukban átfogó képet nyújtanak a legitim geopolitika magyar olvasóközönség előtt többnyire ismeretlen világáról. Munkájukban felszámolják a fogalommal kapcsolatos - ideológiai alapú - tévképzeteket, új utat nyitnak a hazai földrajzi tudománytörténetben. A szerzők dolgozatai olvasmányos stílusban, a kényes kérdésekre is választ keresve kalauzolják el az olvasót a száz évvel ezelőtti német geopolitika világába, miközben betekintést nyújtanak annak magyar kapcsolódásaiba is.

Adatok

Kiadó:
Pallas Athéné Könyvkiadó
Oldalszám:
136
Megjelenés:
2021
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9789635730582
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Dövényi Zoltán - Nagy Miklós Mihály - Perényi Bálint
Borító ár:
2799
-24%
2 799 Ft2 155 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!