LATIN NYELVKÖNYV JOGHALLGATÓK SZÁMÁRA (2021)

LATIN NYELVKÖNYV JOGHALLGATÓK SZÁMÁRA (2021)

E nyelvkönyv az állam- és jogtudományi karokon folyó alapszintű (kezdő) latin nyelvi oktatás tankönyveként íródott. Célja a latin nyelvű (elsősorban római) jogi forrásszövegek megértéséhez szükséges szóanyag és nyelvtani ismeretek megtanítása, továbbá az I. évfolyam elméleti-történeti tárgyai (római jog, magyar és egyetemes állam- és jogtörténet) főbb kifejezésanyagának elsajátíttatása.

A könyv I. részének 16 leckéje olvasmányokat, szószedeteket, rendszeres nyelvtani anyagrészeket és feladatokat tartalmaz. A leckék olvasmányanyaga két részre oszlik: az első a nyelvtani tudnivalókat illusztráló kultúrtörténeti, római jogi és jogtörténeti kifejezésekből és mondatokból épül fel, a második pedig a római jog tanmenetének megfelelő rendben közöl eredeti forrásszövegeket. A két szöveghez közös, ábécérendben álló szószedet tartozik, amely a könnyebb használhatóság érdekében mindig az olvasmányokkal szemközti oldalakra került. A leckék grammatikai anyaga felöleli a latin nyelv szinte teljes alaktanát, továbbá a mondattan jelentős részét. A feladatok elsősorban a nyelvtani jelenségek felismerését, tudatosítását és gyakorlását szolgálják, a leckék végén elhelyezett fakultatív feladatok azonban további jogi szövegekkel bővítik a hallgatók ismereteit, sőt a klasszikus latin irodalomra is kitekintést adnak. Az I. részben helyet kapott még négy – kultúrtörténeti olvasmányból és ismétlő jellegű feladatokból álló – összefoglaló lecke, valamint a félévek végén egy-egy 50 kérdésből álló feleletválasztós teszt is.

A nyelvtani tudnivalók jobb áttekintését a II. részben közölt összefoglaló táblázatok, továbbá a könyv végén elhelyezett kétlapnyi kivágható táblázat segíti.

A III. rész jegyzetekkel ellátott szemelvényei az ókori római jog, valamint a középkori külföldi és hazai jog legfontosabb forrástípusaiból adnak ízelítőt, ugyanakkor további lehetőséget biztosítanak az elsajátított nyelvi és tárgyi ismeretek alkalmazására.

A IV. részben közölt kisszótár az I. rész leckéinek összesített szóanyagát tartalmazza. A kötelezően megtanulandó regulák és fordításaik a borítólapok belső oldalain olvashatók.

A forrásszövegekhez csatlakozó jegyzetek, az aprólékos nyelvtani magyarázatok a nyelvkönyvet önálló használatra is alkalmassá teszik.

A kötet adatai:

Formátum: A/4

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2021

Terjedelem: 240 oldal

Adatok

ISBN:
9786155499814
Kiadó:
Novissima Kiadó
-10%
4 800 Ft4 320 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!