KÉT KIS LÁBNYOM A HOMOKBAN

KÉT KIS LÁBNYOM A HOMOKBAN

Egy anya hősies küzdelme, hogy boldoggá tegye beteg lánya rövidke életét.

A szerző egyes szám első személyben írja le annak a két évnek a történetét, amelyben családja – férje, az idősebb fiútestvér, a nagyszülők – és sok segítőkész orvos, ápoló támogatásával végigkíséri kislánya súlyos genetikai betegségének lefolyását, miközben megszületik harmadik gyermeke, aki szintén örökölte a betegséget, de már születésétől fogva kezeléseket kap a folyamat megállítása, illetve lassítása érdekében.

A történet egy homokos tengerparton kezdődik, ahol Anne-Dauphine észreveszi, hogy kislánya kissé bizonytalanul lépked, a lába kifelé fordul. Egy sor vizsgálatot követően az orvosok megállapítják, hogy Thaïsnak genetikailag öröklődő betegsége van. Éppen a második születésnapját ünnepli, az életéből azonban alig pár hónap van hátra. A szerző ekkor ígéretet tesz a lányának: „Kicsikém, csodás életed lesz, nem olyan, mint a többi kislányé, de büszke leszel majd rá. És mindig érezni fogod a szeretetünket.”
Ez a könyv ennek az ígéretnek a megtartásáról és a szeretet szépségéről szól; mindarról, amit egy házaspár képes gyermeke érdekében megmozgatni és adni a családjuk, a barátaik, a babysitterük támogatásával. Ha napokat már nem tudunk adni az élethez, akkor vigyünk több életet a hátralévő napokba – vallja az írónő Jean Bernard onkológus szavaival.

A kötet adatai:
Formátum: 125 x 200 mm
Megjelenés éve: 2015
Terjedelem: 232 oldal

Adatok

ISBN:
978-963-09-8199-6
Kiadó:
Kossuth Kiadó
-21%
2 990 Ft2 390 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!