Képzelt rasszizmus - Iszlamofóbia és bűntudat

Képzelt rasszizmus - Iszlamofóbia és bűntudat

Pascal Bruckner francia író és esszéista. 1986 óta olyan neves egyetemeken tanított, mint a San Diego-i Állami Egyetem, a New York-i Egyetem és a Párizsi Sciences Po.

Írói tevékenysége mellett a Grasset Könyvkiadó szerkesztője; emellett a Nouvel Observateur hetilap, a Le Monde napilap és a Causeur internetes magazin munkájában is közreműködik. Az ártatlanság kísértése (La tentation de l'innoncence) című művét 1995-ben Médicis irodalmi díjjal, a Szépségrablók (Les voleurs de beauté) című művét 1997-ben Renaudot irodalmi díjjal jutalmazták.

Az "iszlamofóbiára" hivatkozva már több mint harminc éve elfojtanak minden, az iszlámmal szemben kritikus hangot. A fogalom hallgatásra készteti a nyugatiakat,
a reformer muzulmánokat pedig ellehetetleníti. Az iszlám világvallás, egyetemes
küldetéssel bír, és nem egyszerűsíthető le egyetlen népre. Akik meg akarják kímélni azoktól a próbatételektől, amelyeken a kereszténység és a judaizmus évszázadok
alatt keresztülment, éppen attól a lehetőségtől fosztják meg, hogy felülkerekedjen jelenlegi nehézségein. Az iszlám hívőket így örökre az áldozat szerepére kényszerítik, akik mentesülnek a vallásuk nevében elkövetett erőszak felelőssége alól. A könyv célja, hogy leleplezze ezt a csalást, bemutassa, hogy a fanatizmus visszatért, és fennen hirdesse azt a rendkívüli szabadságot, amelyet Franciaország biztosít állampolgárai számára, akik szabadon eldönthetik, hogy hisznek-e Istenben vagy sem.

Adatok

Kiadó:
Századvég Kiadó
Oldalszám:
232
Kiadás éve:
2019
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9786155164446
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Pascal Bruckner
Borító ár:
3990
-28%
3 990 Ft2 873 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!