JÓ NAPOT! FERENC PÁPA VAGYOK

JÓ NAPOT! FERENC PÁPA VAGYOK

Ferenc pápával beszélgetés - írott formában - eddig még nem látott napvilágot. Róma jelenlegi püspöke mintha tartózkodna az éles "kérdezz-felelek" helyzetektől. Az első újságíró, aki Ferenc pápával négyszemközt, személyesen is leülhetett egy interjúra, Antonio Spadaro jezsuita. Az ötlet a jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztőinek évente megrendezendő találkozóján merült fel 2013 júniusában.

Ferenc pápa örült felkérésünknek, ugyanakkor mindjárt jelezte, hogy egy szép szabályos interjú nem éppen az a műfaj, amelynek keretei között gondolatainak lényegi mondanivalója kifejezésre juthat. Ezért azt tanácsolta, hogy kérdéseinket előre fogalmazzuk meg, majd közülünk egyvalaki keresse fel őt, akivel beszélgetni fog. A feladatot Rómában élő rendtársunk, a Civilita Cattolica főszerkesztője vállalta. Antonio Spadaro végül háromszor is találkozott Ferenc pápával, és e találkozások eredménye csakugyan más lett, mint amire legelőször gondoltunk. Az interjút olvasva ugyanis nemcsak kérdésekkel és válaszokkal találkozik az olvasó, hanem személyes hangvételű vallomásokkal is. Horváth Árpád SJ A Szív és a Jezsuita könyvek főszerkesztője

A kötet adatai:

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2016

Terjedelem: 88 oldal

Adatok

ISBN:
9789638014580
Kiadó:
Jezsuita Könyvek
-40%
1 200 Ft720 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!