James M. Cain - Mildred Pierce

James M. Cain - Mildred Pierce
  • James M. Cain - Mildred Pierce
  • James M. Cain - Mildred Pierce

Egy elégedett kispolgári család, Pierce-ék életét szétdúlja a gazdasági világválság. A férj faképnél hagyja őket, Mildred, a feleség nyakába szakad minden gond, a napi megélhetés, a jelzálogtörlesztés, a két kicsi lány eltartása és nevelése. És Mildred nem adja fel, harcol: elmenne cselédnek is, végül pincérnő lesz, majd önálló vállalkozásba fog. Foggal-körömmel küzd az ellenséges környezetben, és boldogul is � olyan ő, akár a régi Amerika pionírasszonyai, akik hajdan a határvidéken robotoltak, hogy a família egyről a kettőre jusson. Csakhogy Mildredet többszörösen megverte a sors. Kisebbik lánya belehal egy fertőzésbe, a nagyobbik pedig � egy szörnyeteg. És erre igen későn ébred rá. Üzleti sikereken, szerelmeken túl mintha mindig a nihil, az újabb szakadék várná� James M. Cain (1892-1977) az amerikai "kemény krimi" egyik legnagyobb művelője, a Mildred Pierce azonban elsőrendű társadalmi regény, az 1930-as évek Amerikájának, a félbetört életeknek, a kilábalási próbálkozásoknak szívszorító pszichológiai ábrázolása. Az 1941-ben megjelent műből már 1945-ben hatalmas sikerű, Oscar-díjas filmet készített Michael Curtiz (Kertész Mihály), Joan Crawforddal, Jack Carsonnal és Zachary Scott-tal a főszerepekben, a forgatókönyv kimunkálásában pedig maga William Faulkner is részt vett.

2 990 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!