ISTEN A SZERETET

ISTEN A SZERETET

A VII. századból szellemi óriásként kiemelkedő Maximosz hitvalló egyszerű szerzetes létére meghatározó módon hatott nemcsak a bizánci teológiára, hanem Damaszkuszi Szent Jánoson keresztül még a latin skolasztikára is. A VI. Egyetemes Zsinaton éppen az a császárváros szentesítette az erőszakosan elnémított hitvalló teológiáját, amely két évtizeddel azelőtt a halálba küldte őt. Ettől kezdve a bizánci szerzetesek és világiak egyaránt szívesen olvasgatták a legkülönbözőbb gyűjteményekbe is bekerült Maximosz-műveket. S még ha az újkor kezdetétől Nyugaton el is felejtették őt, a XX. század második felében több száz monográfia és tanulmány jelezte a lelki élet és teológia nagymesterének reneszánszát.

A szeretet elsőségét hirdető hitvalló tanítása máig sem vesztett aktualitásából. A világmindenség és az átistenülő ember szintézisét előmozdító kozmikus liturgiája középpontjában a Krisztusban megtestesült isteni Logosz és szeretet áll. Nem véletlen, hogy a „szeretet tanítómestereként” tiszteljük.

A kötet adatai:
Formátum: 140x202x18 mm
Kötés: Keménykötés
Megjelenés éve: 2013
Terjedelem: 336 oldal

Tartalomjegyzék:
Elõszó

Fejezetek a szeretetrõl

Válaszok Thalassziosz apát kérdéseire
Válasz Thalassziosz apát 6. kérdésére
Válasz Thalassziosz apát 64. kérdésére

Tömör magyarázat a Miatyánk imádságról

Kétszer száz fejezet a teológiáról és Isten Fiának testben végbevitt üdvözítõ mûvérõl

Bibliográfia Szent Maximosz életmûvéhez

Adatok

ISBN:
978-963-9318-267
Kiadó:
JEL Kiadó
VTSZ:
4901
-20%
2 800 Ft2 240 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!