HORTHY KIUGRÁSA

HORTHY KIUGRÁSA

Berényi Anna történelmi regénye a Horthy Miklós nevével fémjelzett 1944-es magyar kiugrási kísérletet dolgozza fel regényes formában. Akárcsak a szerző korábbi életrajzi regényei, ez is a történelmi adatok mögötti fordulatos eseményeket, emberi drámákat jeleníti meg – s teszi mindezt szinte egy krimi izgalmával. A hús-vér embereket láttatja a maguk összetettségében, az ő kétségeiket, aggodalmaikat, reményeiket ragadva meg. A mű három főbb szereplője: a kormányzó, a menye, Ily, és a még életben lévő fia, Nicky – ők hárman próbálják kimenteni az országot a háború markából, habitusuk, rátermettségük, életkoruk, elszántságuk, politikai felkészültségük függvényében…

A regényben testet öltenek a történelemkönyvekből ismert személyek: politikusok, katonák, akik tennének valamit a hazáért – de mindenki másképp értelmezi, mi is lenne jó Magyarországnak… Miniszterek és pártvezérek adják egymásnak a budai vár kilincset, tudván, hogy nagy a baj… mégsem történik semmi előremutató – vagy történik? Hogy fonja a politika és a hatalom pókja a hálót, hogy gubancolódnak össze az érdekek és a kényszerek, a privát történelem és egy nemzet sorsa? Hol érhető tetten a jövőre csúf bélyeget nyomó események láncolatában a gyávaság, a bátorság, az önzés és az önfeláldozás? Az ember kicsinysége és nagysága?

A mindössze néhány hónap, sőt leginkább néhány hét eseményeit felfejtő regény megkísérli kibogozni a történelem kusza szálait.

A kötet adatai:

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 656 oldal

Adatok

ISBN:
9789635099337
Kiadó:
Scolar Kiadó
-20%
7 575 Ft6 060 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!