HOMÁROK

HOMÁROK

A leghelyesebb srác a kócos fiúk közül odalépett mellénk, és leült. Ha valaki annyira jó pasi, mint ő, nincs szüksége semmilyen kifogásra, hogy beszélgetni kezdjen egy lánnyal. Ő sem vesződött ilyesmivel. Tudtam, hogy Stellára fog rányomulni, így hát elővettem a könyvemet a táskámból, és egy kicsit közelebb húzódtam a többiekhez. De a srác engem szólított meg.

– Nekem is megvan az a könyv. Érdekes?

Láttam, ahogy Stella rám néz – a pillantása kifürkészhetetlen volt a napszemüveg mögött. Tudtam, hogy biztosan berágott, amiért nem őt szólította meg először a srác.

– Nem tudom. Még csak most kezdtem. Rajta van az egyetemi olvasmánylistámon.

A srác levette a napszemüvegét. Hatalmas zöld szemében apró, borostyánszínű pöttyök játszottak. Nála gyönyörűbb emberrel még életemben nem találkoztam. Magas volt, de nem túlzottan nyúlánk, mint a legtöbb korabeli srác, viszont karcsú és izmos. Barna haját a hajvégeknél kiszívta és szőkére színezte a nap.

– Hadd nézzem csak! – mondta.

Kicsit feszélyezett, hogy oda kell adnom neki a könyvet. Rápillantott a hátsó borítóra.

– Elég nehéz ahhoz, hogy az ember csak úgy magánál hordja. Felnevettem, és fogalmam sem volt, mit válaszoljak. Eléggé összezavarodtam a helyzettől; a srác zöld szemétől, attól, hogy szeret olvasni, és hogy éppen engem szólított meg.

Szinte megkönnyebbültem, amikor Stella felült, és beszélni kezdett. Nem zavart, hogy magára vonta a srác figyelmét. Így csöndben maradhattam, és figyelhettem, ahogy a fiú beszél és nevet. Megnézhettem magamnak a barna hasát és a fehér vonalat, ami alatt már nem volt lebarnulva. Mindig is arról álmodoztam, hogy beleszeretek egy érzékeny, intelligens srácba. Talán tényleg léteznek ilyen srácok.

A kötet adatai:

Formátum: 125 x 200 mm

Megjelenés éve: 2017

Terjedelem: 380 oldal

Adatok

ISBN:
978-615-55-3574-1
Kiadó:
Ventus Libro
-20%
3 200 Ft2 560 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!