Hattyúk dala

Hattyúk dala

Ez egy oda-vissza regény. Miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre. Aki akarja, kezdheti rögtön így. Vagy akár összevissza. Mindenesetre sem a szövegnek, sem az olvasóknak nem árt, ha kétszer. A szerző azért nagyon örül, ha legalább egyszer.

Ez az idő regénye. A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és haladást. Gyászt és reményt.

Ez egy történelmi regény. Egy város, egy nép, egy törzs históriája. A jelenből indul, s hátrál visszafelé a múltba. Kétezer év magány. A cselekmény összetartó ereje egy titokzatos szöveg, a Hattyús kézirat, a manuscriptum. Minden korokban próbálják megfejteni, kevés sikerrel. Ennek folytán a magyar nyelv kialakulásának néhány fordulópontját is számba veszi.

Ez egy hittel és istenekkel foglalkozó regény. A világvallások így vagy úgy szerepet szereplőt kaptak benne.

Ez talán nem is egy regény, hanem rege. Amolyan eposzféle, prózában. A fejezetek nem a hagyományos módon kapcsolódnak egymáshoz.

Ez talán nem is egy hanem valamiképpen több. Sokkal több. Így hát többszörös üdv az olvasónak.

Adatok

Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Oldalszám:
464
Megjelenés:
2016
Kötésmód:
kemény kötés
ISBN:
9789634055259
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Vámos Miklós
Borító ár:
4290
Raktár:
P30 S1
-27%
4 290 Ft3 132 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!