Gőzhajóval a Dunán - 1834

Gőzhajóval a Dunán - 1834

Michael Joseph Quin ír katolikus családban született 1796-ban, apjának szeszfőzdéje volt. Iskolái elvégzése után rövid ideig jogászként dolgozott Londonban, aztán újságírásra és -szerkesztésre adta a fejét, majd a Londonban megjelenő Dublin Review alapító főszerkesztője lett. (Az újság hosszú időn keresztül a vezető katolikus lap volt Angliában.) Tett egy rövid kitérőt Kubába, ahol a spanyol gyarmati hatóságoknál próbált állást találni, de sikertelenül. Londonba való visszatérését követően tovább folytatta az újságírást. Hosszan küszködött tüdőbetegségével, de végül fiatalon hunyt el 1843-ban, a franciaországi Boulogne-sur-Mer-ben, hátrahagyva özvegyét és három leánygyermekét.

1834-ben Párizsban időzvén, dolga akadt Konstantinápolyban, de nem akart "a szokásos és nagyon fárasztó szárazföldi úton, Bécs, Zimony és Belgrád érintésével" odajutni, főleg miután "értesültem róla, hogy nemrég gőzhajójárat indult a Dunán, amely lehetővé teszi, hogy a folyón ereszkedjek le a Fekete-tengerig, majd onnan a Boszporuszig." Az elhatározást tett követte: elutazott Pestre, ahol gőzhajóra szállt - s innentől kezdve megörökítette útját az A steam voyage down the Danube. With sketches of Hungary, Wallachia, Servia, and Turkey, &c. című munkájában.

Ennek első részét - a magyarországi útját - tartalmazza a kötet. Első magyar fordítás.

Adatok

Kiadó:
Attraktor Kiadó
Oldalszám:
181
Kiadás éve:
2024
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9786156173867
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Michael Joseph Quin
Borító ár:
3600
-23%
3 600 Ft2 790 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!