EU-JOG (2021)

EU-JOG (2021)

Kilenc év alatt tankönyvünknek már a harmadik, aktualizált és bővített kiadása jelenik meg. Ez a tény nem az előző kiadások kritikája, hanem az európai integráció dinamikájának velejárója: csatlakozás és kilépés, uniós intézmények változó stratégiái, gazdasági és menekültválság, az Európai Unió jövőjét érintő viták – csak a legismertebb történéseket felsorolva a közelmúltból. Magyarország most már több mint másfél évtizede teljes jogú tagállam, amely időszak alatt tovább mélyült a belső piaci és uniós jogi integrációja, az ezzel együtt járó kérdések, konfliktusok pedig egyre szerteágazóbbak lettek.

Az egyes jogi karokon – a meglévő hasonlóságok mellett – hangsúlybeli különbségeket is találhatunk az EU-jog oktatásában. Tankönyvünk szerzői négy jogi karon oktatnak, és arra vállalkoztak, hogy az ott szerzett tapasztalataikat egymással megosztva közösen írják meg ezt a kiadványt. Legfontosabb célunk az volt, hogy az Európai Unió jog- és intézményrendszerének, valamint az úgynevezett belső piac jogának esszenciáját állítsuk össze, azaz azt a tananyagot, amelyet minden joghallgatónak tudnia kell ahhoz, hogy a későbbiekben gyakorló jogászként megállja a helyét. Reméljük, hogy ez a találkozásuk az Európai Unióval sikeres lesz, megértik az európai integráció céljait, megoldásait, és kedvet kapnak ahhoz, hogy még többet megtudjanak minderről.

Ha olvasóink helyenként – minden szándékunk ellenére – túlságosan hosszúnak, nehezen érthetőnek találnának egy-egy részt, gondoljanak az Európai Bizottság első elnöke, Walter Hallstein biztatására: „Aki az európai dolgok kapcsán nem hisz a csodákban, az nem realista!”

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2021

Terjedelem: 628 oldal

Adatok

ISBN:
9789632585383
Kiadó:
HVG-ORAC Kiadó
-5%
5 400 Ft5 130 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!