Enyhülés és emancipáció

Enyhülés és emancipáció

Békés Csaba (1957-), történész, az MTA doktora, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos tanácsadója, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Cold War History Research Center alapító igazgatója, a hidegháború és a kelet-nyugati viszony történetének itthon és külföldön egyaránt elismert szakértője. A könyv harminc év kutatásainak szintéziseként számos ponton újragondolja a szovjet blokk és benne Magyarország szerepét a kelet-nyugati viszony és a nemzetközi politika alakításában; a szerző mintegy negyven elméleti újítást, illetve felfedezést vezet be a nemzetközi kapcsolatok történetének értelmezésébe. Kiindulópontja, hogy a hagyományos felfogásoktól eltérően az enyhülés politikáját a termonukleáris korszak szuperhatalmi együttélésének alapvető modelljeként, meghatározó kereteként mutatja be, amely 1953-tól 1991-ig mindvégig érvényben volt. Ez a világpolitikai konstelláció a szemben álló felek egymásra utaltságán és ebből következő kényszerű együttműködésén alapult. A könyv eredeti tézisei közé tartozik az a központi állítás is, hogy a kelet-közép-európai kisállamok folyamatosan emancipálódtak Moszkvával, illetve a Nyugattal és a harmadik világgal szemben. Ennélfogva az 1950-es évek második felétől a hidegháború végéig a korábban feltételezettnél lényegesen fontosabb szerepet játszottak a szovjet blokk belső lobbiküzdelmeiben éppúgy, mint a nemzetközi politika alakításában.

Adatok

Kiadó:
Osiris Kiadó
Oldalszám:
397
Kiadás éve:
2019
Kötésmód:
kemény kötés
ISBN:
9789632763507
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Békés Csaba
Alcím:
Magyarország, a szovjet blokk és a nemzetközi politika 1944-1991
Borító ár:
4980
-23%
4 980 Ft3 860 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!