Elmozduló felvételek

Elmozduló felvételek

A könyv emlékezések sorozata barátokról, képzőművészekről, írókról, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a szerzővel és befolyásolták életét. Ezeken a portrékon keresztül bepillantást nyerhetünk a szerző és kortársai életébe. Az Elmozduló felvétel cím arra a törekvésre utal, hogy nem tűéles portrékon keresztül bontakozzanak ki az egyes karakterek és pályák, hanem a szerző személyiségén átfutó képeken át, mozgásban lévő szereplőkként ábrázolva a - mind a szerző nézőpontjából, mind a kortárs művészet perspektívájából - jelentős alakokat.
A köteteben tehát a szerzői életművet is meghatározó alakok szubjektív skiccei bontakoznak ki, köztük Magyarász Imre festőé, aki a szerző első mestere; de megelevenednek további mesterei, Mendlik Lajos és Martyn Ferenc is. Ír Bálint Endréről, akivel kollegiális, majd baráti kapcsolatban állt; Kovásznai György animációs rendezőről, Barta Lajos szobrászművészről, Pátkai Ervin szobrász, várostervezőről. Több mint két tucat személyiség elevenedik meg ilyen módon a kötet lapjain.
A szerző közvetlen környezete és szakmai hálózata mellett más művészeti ágak képviselői is megjelennek, ír pécsi színész barátjáról, Karikás Péterről, és feltárul az is, milyen ismeretség fűzte a magyar irodalom kiemelkedő alakjaihoz, Szabó Magdához és Kertész Imréhez, hogyan méltatta józsefvárosi kiállítását Tandori Dezső. Részint ez motiválja, hogy Kecskeméti Kálmán saját versei is feltűnnek a kéziratban.
A művészportrék felrajzolásán túl a szerző reflektál a képzőművészeti kritika magyarországi helyzetére, az önreflexivitás jegyében továbbá Wehner Tibornak és Maróti Istvánnak a szerzővel készült interjúi is helyet kapnak a kötetben. Az érzékletességet gazdag képanyag erősíti, amely mind megelevenedő szereplők, mind az alkotóművészetüket szemléltető alkotások fotóit magába foglalja.

Adatok

Kiadó:
Napkút Kiadó
Oldalszám:
222
Kiadás éve:
2022
Kötésmód:
puha kötés
ISBN:
9786156409881
Nyelv:
magyar
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap
Szerző:
Kecskeméti Kálmán
Borító ár:
2990
-28%
2 990 Ft2 153 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!