EGYHÁZ ÉS EGYÉNISÉG

EGYHÁZ ÉS EGYÉNISÉG

A kötetben olvasható írások 2013 és 2022 között keletkeztek. Kedves kutatási témáim bukkannak fel itt is: a magyar reformáció, a református egyház korai korszaka, iskolatörténet, neolatin irodalom, peregrináció, magyar–német szellemi kapcsolatok. A kötet olyan írásokkal indul, amelyek a magyarországi és erdélyi diákok wittenbergi tanulásával, az ottani magyar diáktársasággal foglalkoznak. De szó lesz életrajzról, történetírásról, női művelődésről, istenes költészetről, tudós levelezésről, útleírásról és a reformáció százéves évfordulójának megünnepléséről. Megvizsgálom továbbá egyes jelentős személyiségek életét és munkásságát, mint például Szegedi Kis István, Ceglédi György, Laskai János, ugyanakkor szóba kerül természetesen két régi „ismerősöm”, Szenci Molnár Albert és Miskolci Csulyak István is. Közelről megnézek településeket a 16. század második felében, 17. század elején (Gyulafehérvár, Szepsi), valamint kísérletet teszek szinkron pillanatfelvételek rögzítésére is a magyar református egyház alapításának korából, illetve egy kiemelt történelmi időszakból, 1618-ból. Végül a 18–19. századba vezetem el olvasóimat: saját családom történetében mutatom meg a lelkész és tanító elődöket.

A kötet adatai:

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2023

Terjedelem: 276 oldal

Adatok

ISBN:
9789634149705
Kiadó:
L'Harmattan Kiadó
-21%
3 990 Ft3 190 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!