ÉGSZAKADÁS

ÉGSZAKADÁS

Börcsök Mária könyvében érzékeny kérdéseket boncolgat. Vajon a ma emberétől elvárható, hogy betartsa a tízparancsolatot és Isten minden utasítását szó szerint vegyen? Az írónő a Biblia tanainak korszerűsítésére, mint hitvédelmi igényre hívja fel a figyelmet, továbbá arra is, hogy a Szentírás erkölcsi tanításait fontos lenne összeegyeztetni a modern kor elvárásaival, hiszen – mint hangoztatja – azok felett is eljárt az idő. Az állítás bizonyára sokak számára felháborító, hiszen az emberek hajlamosak a fejlődést romlásnak, az Istentől való elrugaszkodás eredményének tartani. Pedig nem így van.

Az emberek többsége főként imádkozni jár a templomba. Az átlag templomba járók imáinak jórészérét a kérés, könyörgés teszi ki, illetve a kérés meghallgatása érdekében történő „hízelgés” a Jóistennek. Az effajta imádkozás erkölcsi értékét nehéz bizonyítani. Ha valaki tényleg hisz a Mindenható végtelen bölcsességében, akkor hinnie kell abban is, hogy ő tudja jobban, hogy teremtményének mire van szüksége, ezért nemcsak fölösleges, de önveszélyes is kérésekkel ostromolni.

A kötet adatai:

Formátum: 115 x 180 mm

Megjelenés éve: 2014

Terjedelem: 134 oldal

Adatok

ISBN:
978-963-12-0307-3
Kiadó:
Kossuth Kiadó
VTSZ:
4901
-20%
2 400 Ft1 920 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!