CSODA

„Drámai, szívszorító történet a haláltáborból.” SIMON SEBAG MONTEFIORE

Az egyetlen csoport, akik dokumentáltan kisétáltak a gázkamrából, és túlélték a tömeggyilkosságot – történet a remény és a testvéri kötelékek erejéről

1944. október 10-én kora reggel nyolcszáz fiút vezényeltek ki az auschwitzi 11. blokkból. A 13 és 17 év közti fiúkat előző este dr. Josef Mengele látogatta meg, és igazolványaikra egy szót pecsételtek: „gestorben”, vagyis meghalt. Huszonöt, bajonettel felfegyverzett SS katona vitte őket az ötös számú krematóriumba, levetkőztették, és a gázkamrába terelték őket.

Ötvenegy magyar fiú mégis kijutott a gázkamrából. Ez maga a csoda – az egyetlen ismert eset, hogy valaki közvetlenül a halálgyár torkából szabadult, és túlélte a szörnyűséget. Körülöttük mindenki mást a biztos halál várt.

Hat fiú vallomása olvasható itt az ötvenegyből. Ez a történet most először lát napvilágot. Ezeknek a fiúknak az életében megtörtént a csoda. Szembenéztek az emberiség által elkövetett legszörnyűbb bűnök egyikével, és – ahogyan most olvasóink is –, erőt, reményt és hitet meríthettek kivételes megmenekülésükből.

Michael Calvin Sunday Times bestsellerszerző, egymás után többször is elnyerte Az Év Brit Sportkönyve díjat. Társszerzője többek közt Toby Gutteridge, a különleges osztag korábbi katonája és Josef Lewkowicz, holokauszt-túlélő és nácivadász önéletrajzainak.

Naftali Schiff rabbi, vállalkozó és újító, több sikeres zsidó oktatási szervezet alapítója. Dokumentumfilmes, több mint kétszáz holokauszt-túlélővel készített interjút személyesen.

Adatok

Árkötött könyv:
A hatályos jogszabályok alapján erre a könyvre a megjelenésétől számított 1 évig maximum 10% árengedmény adható.
ISBN:
9789635687022
Kiadó:
21. Század Kiadó
-11%
5 990 Ft5 390 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!