BÜNTETŐELJÁRÁSI JOG I.

BÜNTETŐELJÁRÁSI JOG I.

Jelen tankönyv elsődleges célja, hogy a joghallgatóknak segítséget nyújtson a büntetőeljárási jog megértéséhez és elsajátításához. Ugyanakkor a tankönyv hasznos olvasmány lehet a gyakorló szakemberek számára is, az egyes eljárási intézmények kialakulásának, fejlődésének a megértésében, az egyes rendelkezések mögötti lehetséges jogpolitikai szándékok megismerésében. .

A tankönyv I. kötete a büntetőeljárás alapfogalmait, az eljárási jog történetét, a történelem során kialakult eljárási rendszereket mutatja be, majd vázlatosan áttekinti a magyar büntetőeljárás történetét.

A tankönyv tételes jogi részében az eljárási törvény két nagy része – a statikus rész és a dinamikus rész – szerinti szerkezeti felosztást követve tárgyaljuk azt a kérdést, hogy az eljárást milyen alapelvek határozzák meg, kik lehetnek a büntetőeljárási jogviszonyok alanyai, vagyis kik rendelkezhetnek eljárási jogokkal, illetve kiket terhelnek eljárási kötelezettségek. A statikus részben találjuk azokat a szabályokat, amelyek az eljárás dinamikus részének, vagyis az eljárás menetének minden szakaszában alkalmazandó általános eljárási szabályok. Ugyancsak a törvény statikus részéhez tartozik az eljárás lényeges elemét jelentő megismerési folyamat, a bizonyítás szabályainak bemutatása. A tankönyv az eljárásjogi bizonyítás szabályain kívül egy fejezet erejéig vázlatosan tárgyalja a kriminalisztika tudományának alapkérdéseit is. A hatályos eljárási törvény minden elődjénél részletesebben szabályozza a leplezett (titkos) eszközök alkalmazását, amely eszközök egyre nagyobb szerepet kapnak a büntetőeljárásokban. A statikus rész utolsó fejezete az alapjogok büntetőeljárás során történő korlátozását rendező kényszerintézkedésekkel foglalkozik.

A tankönyv I. kötete három fejezetében a törvény dinamikus részéhez tartozó szabályokat is tárgyal, így az előkészítő eljárás, a nyomozás ügyészi szakasza és a vádemelés, valamint a vádemelés előtti bírósági közreműködés, a nyomozási bíró eljárásának szabályait.

A kötet adatai:

Formátum: B/5

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 443 oldal

Adatok

ISBN:
9789633123904
Kiadó:
ELTE Eötvös Kiadó
3 990 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!