BRONZ ÉS NAPRAFORGÓ

BRONZ ÉS NAPRAFORGÓ

A Bronz és Napraforgó szerzője, Cao Wenxuan Pekingben él, jelenleg a legnépszerűbb kínai ifjúsági regényíró, 2016-ban Hans Christian Andersen-díjat nyert. Ezt a regényét már számos nyelvre lefordították. A rendkívül szívhez szóló ifjúsági regény egy kisfiú és egy kislány történetét meséli el. A kisfiú, Bronz, még pici gyerekként egy szörnyű tűzeset után megnémul, a szüleivel él ugyan, de nagyon egyedül érzi magát. A kislány, Napraforgó, akit szobrász apjával együtt vidéki földműves munkára kényszerítenek, és kitelepítik őket – ami egyébként sok millió kínai értelmiségi sorsa volt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben – majd együtt érkeznek Árpaföldre. Napraforgó is magányos, főleg miután apjának egy baleset során nyoma vész. Bronzék családja befogadja a kislányt és a szeretettel teli kis közösségben mély érzelmi kapcsolat, igazi barátság alakul ki közöttük. A fordulatos cselekmény mellett hangsúlyos a regény lírai hangvétele is. Az író az érdekfeszítő történetben lényeges emberi dolgokról beszél: lemondásról, például, hogy a család elsőként nem a saját fiát íratja be iskolába, hanem a befogadott kislányt. Összefogásról: hiszen szegénységük ellenére mégis képesek összegyűjteni az ehhez szükséges pénzt. Hogyan kezdi el Napraforgó írni tanítani néma bátyját? Hogyan és miért készül a tökvirág-lámpás vagy éppen a vágyott aranytarackfű-ház? A fejezetek során mindezek rendkívül érzékletesen, ugyanakkor a fiatalabb generáció számára érthető nyelven bontakoznak ki. Tanulságos és lebilincselő olvasmány felnőtteknek is, hiszen a két gyermek kapcsolatán keresztül a kínai lélek érzékenységéről és feltétlen odaadásáról is nagyon sokat megtudhatunk...

A kötet adatai:

Formátum: 125 x 200 mm

Kötés: füles kartonált

Megjelenés éve: 2020

Terjedelem: 320 oldal

Adatok

ISBN:
9786155755637
Kiadó:
Ventus Libro Kiadó
-20%
3 400 Ft2 720 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!