Boszorkánytánc

"A fiúk gyorsan és ügyesen dolgoztak, pár óra múlva, már csak az üres falak maradtak és a kopott parketta. Jól kivehető volt a falon a képek nyoma és a karnis helye az ablak fölött. Egy majdnem 90 évig tartó földi élet emlékei tűntek el, alig pár óra alatt. Sic transit gloria mundi! - mondták régen a pápaválasztáskor, így múlik el a világ dicsősége!
A csomagot, amit a nénitől kaptam, betettem a kocsim csomagtartójába és el is feledkeztem róla. Csak másnap este jutott eszembe vacsora után, kimentem a garázsba, bevittem és az ebédlőasztalon kibontottam. Mint kiderült a rózsaszín rongy nem volt más, mint egy régi nagy párnahuzat, ami egy kopott fémládát rejtett. Két helyen kis kallantyú fogta a tetejét, amelyek viszonylag könnyen elfordultak. Kinyitottam és egy fehér, selyempapírba csomagolt nagyon vastag könyvet találtam a ládikában.
Lapozgatva a könyvet egy, illetve több család története rajzolódott ki előttem a XVI. századtól napjainkig. Azt írták le, hogy az aktuális eseményeket, az idő múlását miképpen élték meg a saját korukban, mi történt velük, miről mit gondoltak.
Láthatóan az esetek többségében fogalmuk sem volt a dolgok mikéntjéről, az összefüggésekről és a nagyvilág dolgairól. Ők csak lejegyezték, amit fontosnak gondoltak, és ezzel akaratlanul, tudatlanul a legfontosabb dolgot sikerült megtenniük: dokumentumot készítettek, koronként, évenként, hónaponként."