BENYOVSZKY MÓRIC ÉS A MALGASOK FÖLDJE

BENYOVSZKY MÓRIC ÉS A MALGASOK FÖLDJE

Madagaszkár. E bizsergetően csengő név hallatán lángra gyúl a képzeletünk és fantáziánk máris egy meseszép trópusi világba repít. A Nagy Vörös Sziget, a Természetkedvelők Paradicsoma, az Indiai-óceán gyöngye, ahol régesrég a bennszülöttek egy magyar embert, bizonyos Benyovszkyt választottak „királyuknak” olvashatjuk a turistacsalogató prospektusokban. Egy magamfajta világcsavargónak – akit már születése pillanatában beoltottak „otthon ülés” (valamint indulás előtt sárgaláz) ellen – mindez édeskevés! Vérbeli vándorként személyesen is meg akartam győződni arról, vajon igazak-e a hangzatos megállapítások és él-e még hazánk fia a madagaszkáriak, vagyis a malgasok emlékezetében? No, de ne vágjunk ennyire a dolgok közepébe, hiszen egy ilyen vállalkozás rengeteg előkészületet igényel!

Felkészülésemet ugyan megkönnyítette, hogy hét évvel korábban már megfordultam a szigeten, de a mostani túra egy újabb kihívással is szolgált: életemben először kamerát vettem a kezembe azzal az elhatározással, hogy filmsorozatot készítek „Benyovszky Móric és a malgasok földje” címmel. Vajon miként sikerült megvalósítani merész tervemet? Nos, első könyvemből mindez kiderül…

A kötet adatai:
Megjelenés éve: 2012
Terjedelem: 203 oldal

Adatok

ISBN:
978-615-5001-57-4
Kiadó:
Publikon Kiadó
VTSZ:
4901
-16%
3 290 Ft2 795 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!