AZ ÖRÖK SZÉPSÉG - MADAME RACHEL

AZ ÖRÖK SZÉPSÉG - MADAME RACHEL

Madame Rachel, aki még a nevét is egy híres és fiatalon elhunyt francia színésznőtől lopta, piaci halsütőként kezdte a pályafutását, de rengeteg munkával és még több hazugsággal, fondorlattal a viktoriánus London közismert és elismert alakjai közé küzdötte fel magát.

Mielőtt majd' két évtizednyi sikeres működés után perbe fogták és elítélték volna, mindent elért, amire vágyott: feljutott a londoni szépségipar csúcsára, és tömegével özönlöttek hozzá az örök szépségre vágyó, gazdag és legfőképpen hiszékeny hölgyek, akiknek semmi sem volt túl drága azokért a készítményekért, kezelésekért és egyéb szolgáltatásokért, amelyekkel a leleményes és mindenre elszánt üzletasszony csábította őket.

Ennek a sodró lendületű élet- és korrajznak, amely a kerítőként és zsarolóként is ténykedő Madame Rachel ellentmondásos alakja körül bontakozik ki, a másfél évszázaddal ezelőtti, a modern nagyvárossá válás küszöbén álló, végletes és sokszínű London adja a hátterét. A főhős tündöklésének és bukásának történetét követve egy olyan, a mai olvasó számára is ismerős világba csöppenünk, ahol minden a pénzről, a hírverésről szól, és ahol a sajtó, a közvélemény képtelen betelni az ismert emberek szerelmi és üzleti ügyeivel, botrányaival.

A kötet adatai:

Kötés: keménytáblás

Megjelenés éve: 2024

Terjedelem: 291 oldal

Adatok

ISBN:
9789635045877
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
-20%
5 999 Ft4 800 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!