AZ ÖNFELFORGATÁS DICSÉRETE

AZ ÖNFELFORGATÁS DICSÉRETE

A közgazdász végzettségű szerző, maga is egy lelkiségi mozgalom Istennek szentelt tagja, ebben a könyvében azon gondolkodik, hogyan érhető el, hogy egy-egy nagy eszme, magasztos ideál körül megszülető közösség elkerülje azt, hogy az ideál ideológiává váljék, hogyan lehet kilépni az intézményesüléssel bekövetkező hanyatlás és életerő-vesztés negatív spiráljából. Provokatív, elgondolkodtató, inspiráló gondolatmenete arra ösztönözheti szervezetek és közösségek tagjait, hogy szembe nézzenek valóságukkal – akár már a válság közepén vannak, akár még előtte -, és tudatosan próbálják elkerülni vagy orvosolni a rossz folyamatokat. Bruni közgazdaságtanból kölcsönzött fogalmakat és bibliai történetek magyarázatait ötvözi kreatívan, hogy segítsen kívülről rátekinteni közösségeinkre és megérteni, hol szükséges kiigazításokat végeznünk ahhoz, hogy a Szentlélek újra szabadon irányíthasson. Arra is rámutat, hogy a hivatásukat követő egyes személyek is akkor teljesedhetnek ki, ha képesek felforgatni saját kialakított gondolkodásukat, szokásaikat. Mindez fájdalommal jár, de virágzáshoz vezet.

A kötet adatai:

Formátum: 125 x 200 x 7 mm

Kötés: puhatáblás

Megjelenés éve: 2023

Terjedelem: 124 oldal

Adatok

ISBN:
9786158184397
Kiadó:
Új Város Alapítvány
-20%
3 500 Ft2 800 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!