AZ ISZLÁM

AZ ISZLÁM

A 2001. szeptember 11-én történtek miatti megrendülés és elkeseredés által indíttatva az emberekben világszerte kérdések vetődnek fel az iszlámmal kapcsolatban, és kezdik felfogni, mennyi tévhitet és hamis elképzelést táplálnak iránta. A szerző célja, hogy segítséget nyújtson a tisztánlátásban.

Ismerd és értsd meg a muszlimokat!

Az iszlám vallás megértéséhez – amely több mint 1400 éves, követőinek száma a milliárdot is meghaladja, és az egész világon elterjedt – nem kell muszlimnak lenned.

A szerző célja, hogy segítséget nyújtson a tisztánlátásban. Kezdve azzal, hogy felvilágosítással szolgál a keresztes háborúk által az iszlámon ejtett ezeréves sebekről, egészen addig, hogy megérteti, mit jelent a „hit öt oszlopa”. A könyv segítségével remélhetőleg kellő megvilágításba lehet helyezni napjaink konfliktusait, és más látásmóddal tudja az Olvasó értelmezni őket.

Könnyed, mégis hiteles, szórakoztató stílusban írt könyvünkben feltárul előtted, amit tudni szeretnél az iszlám hitről, szokásokról, a muszlimok mindennapi életéről, az iszlám eredetéről és történetéről.

Neked szól:

ha az iszlám mint vallás érdekel;

ha a muszlim rítusokat és vallásgyakorlatot akarod megismerni;

ha az iszlám története érdekel;

ha az iszlámról különböző országok vonatkozásában, valamint az iszlám és az iszlámon kívüli világ közötti kapcsolatokról szeretnél olvasni;

ha az iszlám magyarországi múltjáról és jelenéről akarsz többet megtudni.

- Ami a könyvből kimaradt...

Mivel az eredeti, angol nyelvű könyv írása 2002-ben befejeződött, értelemszerűen nem tartalmazhatja az azóta eltelt 14 év iszlám vonatkozású eseményeit. Ezekről és néhány további kapcsolódó témáról itt olvashatsz a fordító, Magyarics Péter tollából. Az arab nyelv átírása magyarra – a magyartól eltérő betűk Mohamed testamentuma Az iszlám öt pillére: a vallásgyakorlat alapjai. Az ötödik pillér Az ötödik hullám (karikatúra) Iszlám történelem – Az állam terjeszkedése Mohamed halála után Az Abbászida-uralom (750–1258). Hogyan jutottak hatalomra az Abbászidák A mutaziliták Információgyűjtés a populáris (népi) iszlámról Öltözködjünk illendően A nők helyzete és szerepe Szaúd-Arábiában A siíták A szúfizmus mint iszlám miszticizmus Az iszmáilita vagy hetes síita csoportok Az iszlám Magyarországon. A magyarországi muszlimok elnevezéséről Muszlim összeesküvés-elméletek Az elmúlt két évtized, valamint napjaink kiemelt konfliktusai és válságai * Az „arab tavasz” * Irak és Szíria: polgárháború * Az Iszlám Állam * Muszlim bevándorlás Európába * Az iszlám radikalizmus globalizálódása: * Muszlimok a világ többi részén Irán új irányba kormányzása Hol nyaralhatunk biztonságban: 'Persze legnagyobb visszhangja a terrorcselekményeknek van, annak van hírértéke, sokszor pedig az iszlám vallást és kultúrát is teljesen összemossák az iszlamizmus politikai kategóriájával.' „Ajándék azoknak, akik érdeklődnek a városok és az utazás csodái iránt” – avagy 25 év világjárás

A kötet adatai:

Kötés: ragasztókötött

Megjelenés éve: 2017

Terjedelem: 424 oldal

Adatok

ISBN:
9786155186363
Kiadó:
Panem Kiadó
-20%
4 900 Ft3 920 Ft
Irány a webshop
    Irány a webshop

    Iratkozz fel azhírlevélre

    és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról!